A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság őszi nyitó fordulójában a tavalyi ezüstérmes Vadkert FC csapata a Tabdi KSE gárdáját fogadta hazai környezetben. Az elmúlt szezonban sikeres hazai gárda játékoskerete a nyáron együtt maradt, így idén is az érmes helyekért szeretnének majd küzdeni.

-Hirdetés-

Vadkert FC: Trapp (Gerstner) – Prucser, Szekér, Marton, Gaál (kaposvári), Frank (Palakovics), Holczimmer (Tamaskó), Balogh A. (Gyuricza M.), Varga B., Windecker (Tasnádi), Gyuricza Zs.
Edző: Holcimmer Tamás.

Tabdi KSE: Czerman – Kakulya, Tóth R. (Szabó B.), Fenyős (Bajusznács), Fekete I., Molnár, Farkas, Szentgyörgyi (Szebellédi), Tamás (Seres), Gyenizse, Fekete M.
Edző: Szentgyörgyi Krisztián.

A nyár folyamán a Vadkert FC csapatánál volt néhány változás. Megváltozott ez edző személye, miután Gyuricza Józsefet a kispadon Holczimmer Tamás váltotta. A játékoskeret tekintetében is voltak kisebb mozgások: A Soltvadkerti TE együtteséhez igazolt Tóth Árpád „Szóda” és erősítésként érkezett a Soltvadkerti TE-től Varga Bence, valamint a Kecel Senior csapatától Prucser Zsolt. A Tabdi elleni első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, néhány nagy helyzettel egyik, illetve másik oldalon. A hazaiak a 16. percben szerezték meg a vezetést büntetőből, amelyet Holczimmer értékesített (1-0). A Vadkert FC második találata is büntetőből esett, amit a 23. percben Varga Bence váltott gólra (2-0). A szünet előtt még Gyuricza Zsolt talált a kapuba (3-0), így gyakorlatilag ebben a játékrészben eldőlt a mérkőzés. A szünet után Prucser már 4-0-ra növelte a hazai előnyt, ami után magára talált a Tabdi és Farkas Dávid 65. és 69. percben szerzett találataival (4-2) megpróbálták szorosabbá tenni a mérkőzést. A találkozó hajráját a vadkeriek bírták jobban és Tamaskó Zoltán két találatával (6-2) végül négygólos győzelmet arattak.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS