Egy percig sem unatkoztak a gólyák a kétnapos gólyatábor alatt, hiszen hol tornyot építettek tésztából és pillecukorból, hol sorversenyen fitogtatták az erejüket és a legfontosabb, hogy egy kicsit jobban megismerték egymást.

-Hirdetés-

Augusztus 30-án reggel az iskola előtt Farkas Sándor iskolalelkész köszöntötte a gólyákat, valamint tartott egy névsorolvasást, majd elfoglalták a termeket, ahol éjszaka aludtak. A négy osztály ismerkedési játékokkal ütötte el az időt az ebédig, amit a Szarvas fogadóban fogyasztottak el.

Osztályfőnökeik (7.A: Németh Mihály, 9.B: Honti Erika, 9.C: László-Kudron Ildikó, 9.D: Maczelka Mária) segítségével az ebéd után a városban sétálva különböző feladatokat oldottak meg.

Együtt gyalogoltak ki az iskola tanterületére, ahol osztályonként főztek, ezzel is építve az új osztályközösséget. A vacsora után szintén hallhattak egy beszédet Farkas Sándortól, aki az egymás iránti szeretet, figyelmesség mellett szót ejtett az elfogadásról is, elmondta, hogy új fejezet nyílik a gólyák életébe. Lopusni János tanár úr egy fergeteges discoval várta a leendő diákokat, amit egy tábortűz mellett élvezhettek.

Miután a termekben aludtak, amit nagyon élveztek, hiszen nem mindennap aludhatnak az iskolában, másnap sorversenyekkel, kötélhúzással kezdték a napot. A tartalmas gólyatábor után sok emlékkel mentek haza, hogy kiélvezhessék a nyári szünet utolsó óráit.

T.R. 

MEGOSZTÁS