Bár tavaly szeptemberben, az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola számára, már az új iskolában kezdődött a tanítás, de a tanévnyitót még az Izsáki Sportcsarnokban kellett tartani. Az új iskola első tanévnyitójára 2018. szeptember 3-án, rendes tanításinap nulladik órájában, az aulában került sor.

-Hirdetés-

Az ősziesre fordult időjárás is jelezte, hogy vége a nyárnak, amikor is csaknem 300 tanuló vett részt az iskola pedagógusai által szervezett háromszor egyhetes Erzsébet táborban, valamint a civil szervezetek, egyházak, alapítványok által szervezett egyéb táborokban, sok-sok élményt szerezve a gyerekeknek.

Gera Árpád Zoltánné intézményvezető tanévnyitó beszédében külön köszöntötte az első osztályos tanulókat, akik már a gólyanapon megismerkedhettek az iskolával és az osztályfőnökeikkel. A nyolcadikosok figyelmét arra hívta fel, hogy középiskolai felvételik előtt állnak, és a terveik valóra váltásához valódi tudás szükséges.

A 2018/19-as tanévben 427 általános és 74 művészeti iskolás fog tanulni, valamint 190 tanuló kap napközis ellátást. Folytatódik a lovaskultúra oktatása, immáron a harmadik és negyedik osztályosok bevonásával. A negyedik és hatodik osztályosok úszásoktatásához a kiskőrösi tanuszodát veszik igénybe.

A tanévnyitót az első osztályosok csoportos és egyéni (Kocsis Zalán) versmondásai tették meghittebbé. A szociálisan rászoruló családok szorgalmas gyermekei támogatására létrehozott „Köszönjük, Sió!”iskolatáska pályázat támogatásával 19 tanuló kapott egy-egy tetszetős iskolatáskát.

A tanévnyitót követően osztályfőnöki órákkal folytatódott az első tanítási nap. Az elkövetkező két hétben zajlanak a szülői értekezletek, ahol az osztályfőnökök tájékoztatják a szülőket a tervekről és az aktuális teendőkről.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS