A Budapesti Fesztiválzenekar és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség együttműködése keretében „Koncert és beszélgetés vidéki zsinagógákban” címmel programsorozat indult 2014-ben. Számos város után idén Kiskőrösön, majd Gyulán és Egerben koncertezik a zenekar.

-Hirdetés-

Az előadások keretében Claude-Paul Taffanel és Max Bruch műveit hallhatjuk, valamint felcsendülnek klezmer dallamok is.

Sajnos mára a zsidóságra nemcsak a máig élettel teli fővárosi zsidó vallási és kulturális élet emlékeztet, hanem a sok helyen magukra maradt, kiüresedett zsinagógák is. Ezen épületek többségéből már szinte teljesen eltűnt az élet, így megragadta ezt a lehetőséget a Budapesti Fesztiválzenekar, hogy zenével töltsék meg ezeket a tereket.

A koncert elején Domonyi László polgármester úr köszöntötte a nézőket, majd a fesztiválzenekar szólamvezető klarinétosa, Ács Ákos mutatta be a zenekart.

Kiskőrös zsinagógájában a koncert alatt felcsendült Claude-Paul Taffanel: G-moll fúvósötösének I. és III. tétele és Max Bruch: B-dúr oktett vonósokra című művének I. tétele. A zene mellett Dr. Róna Tamás, az Alföldi Régió vezető rabbija mondott el pár történetet a Bibliából, szólt az emberekhez.

„A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.”                                                                                                                       -Oscar Wilde-

Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS