A csapadékvíz elvezetés terén komoly beruházások kezdődtek el Soltvadkerten az idei évben. A több 100 millió forintos fejlesztéseket a város pályázati források bevonásával tudja megvalósítani.

-Hirdetés-

A munkálatokról Lehoczki Ferenc polgármester elmondta, hogy a munkálatokra az önkormányzat egy sikeres TOP pályázatnak köszönhetően 450 millió forintot nyert, ami 100 %-os támogatottságú, tehát nem kellett biztosítani önerőt ehhez. Az összeg mintegy felét a belterületi csapadékvíz-elvezetés korszerűsítésére, felújítására fordítják. Ennek során a teljes városközpontban új csapadékvíz-elvezető rendszer épül ki, melynek munkálatai most is folynak a buszmegálló melletti részeken. Ez a beruházás érinti az Orczy utcát, a Madách és Váci Mihály utcákat – melyek elkészültek már – a Hősök terén át a Szentháromság, Kodály, Ifjúság utcákat, ahonnan a most épülő záportározó-tóba fog folyni a víz.

A pályázat összegének másik feléből valósulhat meg a záportározó-tóba kiépítése a Szentháromság és a Kiskunhalasra vezető út által határolt területen. A szerződésben foglaltak szerint jövő év tavaszára kell elkészülnie a munkálatokkal a kivitelezőnek, de az időjárás függvényében minden remény megvan arra, hogy még az idén átadásra kerül a terület. Itt a szerződésben foglaltak szerint a munkálatokat 260 nap alatt kell elvégeznie a kivitelezőnek, ami által egy 2 ha-os és egy 1,7 ha-os tó lesz kialakítva. A munkálatok során kitermelt földdel töltik fel a területet, amely elkészülte után egy zsiliprendszerrel tudják szabályozni a tó vízszintjét. A tervek szerint itt a későbbiekben sport-és szabadidőközpontot is szeretnének kialakítani. Az önkormányzat egy nyertes pályázatnak köszönhetően a Szentháromság utca végén sportudvart tud kialakítani, amely kültéri sporteszközöket tartalmaz és 200 méteres rekortán – műanyag borítású – futópályát. Ez utóbbi a tervek szerint még idén elkészül, melyhez az önkormányzat 6 millió forint önerőt biztosít.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS