A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási hivatal vezetője tartott sajtótájékoztatót szeptember 17-én.

-Hirdetés-

Turánné Török Ágnes elmondta, hogy: „A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal idén áprilisban mutatta be azt a kormányablak-feladatok ellátására alkalmas mobil ügyfélszolgálatot (Kormányablak busz), mely előre meghirdetett menetrend szerint járja a megye településeit, biztosítva ezzel a korszerű, gyors ügyintézést azok számára is, akiknek nehézségbe ütközik a kormányablakokba való bejutás a nagyobb távolság, a nehezebb közlekedés vagy egészségi okok miatt.”

Örömmel tájékoztatom ügyfeleinket, hogy a kiskőrösi járásban szeptember 17-től 28-ig valamennyi kis településre eljut a mobil ügyfélszolgálat, jellemzően a polgármesteri hivatalok udvarában, vagy előtte lévő parkolóban várjuk ügyfeleinket.

A járás bentlakásos szociális intézményeiben előzetesen tájékozódtunk az igényekről, ennek megfelelően a Kaskantyúi „Harmónia” Integrált Szociális Intézményben, az Izsáki Aranyfürt Idősek Otthonában, valamint a Kiskőrösi Filadelfia Idősek Otthonában is fogunk kihelyezett ügyfélfogadást tartani.

Előzetesen valamennyi településre kijuttattunk szórólapokat, illetve helyben szokásos módon az önkormányzati hivatalok segítségével tájékoztattuk a lakosságot a lehetőségről.

A kormányablak busz egy mobil ügyfélszolgálat, melyben kevés kivétellel ugyanazok az ügyek elláthatók, melyeket a kormányablakokban intéznek munkatársaim. A busz egy berendezett iroda, két munkaállomással, mely a központi adatbázisra csatlakozik, csupán elektromos áram szükséges az üzemeléshez. A hozzáférés tekintetében hasonló szabályok érvényesek, mint a kormányablakokban, az adatvédelem garantált.

A busz személyzetét a sofőrtől az ügyintézőkig a Kiskőrösi Járási Hivatal négy kormányablaka biztosítja, ez egyben garancia a szakszerű ügyintézésre.

A kormányablak busz a közigazgatás átalakításának egy újabb állomása, melynek során időt, pénzt, energiát takarítunk meg ügyfeleink számára azzal, hogy még közelebb visszük a szolgáltatást az igénybe vevőkhöz.”

Kiskőrös Járás illetékességi területén az alábbi településeken és időpontban várja ügyfeleit a mobil kormányablak:

2018. szeptember 18. kedd Tázlár Önkormányzati Hivatal 09:00-12:00
Bócsa Önkormányzati Hivatal 13:00-16:00
2018. szeptember 19. szerda Imrehegy Önkormányzati Hivatal 09:00-12:00
Császártöltés Polgármesteri Hivatal 13:00-16:00
2018. szeptember 20. csütörtök Kiskőrös Filadelfia Idősek Otthona 09:00-11:00
2018. szeptember 21. péntek Kaskantyú Önkormányzati Hivatal 09:00-11:00
Kaskantyú Harmónia Integrált Szoc. Int. 11:30-12:30
2018. szeptember 25. kedd Izsák Aranyfürt Idősek Otthona 08:30-10:00
Páhi Önkormányzati Hivatal 11:00-13:00
Tabdi Önkormányzati Hivatal 14:00-16:00
2018. szeptember 26. szerda Soltszentimre Önkormányzati Hivatal 09:00-12:00
Fülöpszállás Polgármesteri Hivatal 13:00-16:00
2018. szeptember 27. csütörtök Csengőd Polgármesteri Hivatal 09:00-12:00
2018. szeptember 28. péntek Akasztó Polgármesteri Hivatal 09:00-12:00

A kormányablak buszon az alábbi ügyek intézésére lesz lehetősége:
-személyi okmányok ügyintézése (pl. személyi igazolvány, lakcímkártya, vezetői engedély, diákigazolvány, útlevél, parkolási igazolvány)
-gépjármű ügyintézés (pl. forgalomba helyezés, forgalomból történő kivonás, tulajdonjog változás bejelentése)
-egyéb (pl. kormányablakból indítható szociális ügyek, ügyfélkapu, EU kártya, TAJ kártya)

B.M.

MEGOSZTÁS