A jóga alapja az önuralom. Lényege a fegyelmezettség, mind a test, mind az elme vonatkozásában. A jóga tudomány, amelyet India ősi látói (risik) tökéletesítettek, de nemcsak India, hanem az egész emberiség számára. Egzakt tudomány, az önművelés gyakorlati módszere. Ma a jógának sok változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. A vallás és a jóga célja tehát ugyanaz: egyesülni, összekapcsolódni Istennel.

-Hirdetés-

Ezen elvekkel egyetértve a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával valósulhatott meg Bús Eszter jógaoktató és mozgásfejlesztő jógaórája  szeptember 20-án, amit minden hónapban egyszer ingyenesen látogathatnak a résztvevők. Eszter elmondta, hogy kis lépésekkel ugyan, de elindult egy olyan úton, ami a nagy tervei megvalósítása között szerepel.

Az iroda segítségével és a KT Bem József Általános Iskola segítőkész hozzáállásával, az alsó tagozatos diákok megismerhették a jóga alapjait. Ezzel elkezdődött egy másfajta szemléletmód támogatása.  A gyerekeknek szükségük van rá, várják őt az iskolában és ezt ki is fejezik. A suli jógán a gyermekeket mozgásfejlesztéssel is segíti. A támogatott felnőtt jóga mellett a suli jóga is harmadik éve működik és a gyerekek órarendjébe be van építve. A jóga mindennapos gyakorlása – művelői szerint – önmagában is hasznos, javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi.

B.M.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS