Minden évben hagyomány a gimnáziumban a tantermek kidekorálása a tanév első heteiben. Ezzel fejlesztik a diákok kreativitását és osztályközösségüket. A diákok rengeteget dolgoznak a dekorációkkal, sokszor kora reggel, a szünetekben és a tanítás után, estig az iskolában vannak dekorálni, hogy termeikbe öröm legyen bemenni. Persze megvan adva pár kritérium, kötelező egy órarend, csengetési rend elhelyezése a teremben, szobanövény, valamint valamilyen szálon Petőfi megjelenítése.

-Hirdetés-

Idén is számos különlegességgel rukkoltak elő a tanulók. Az egyik osztály például focimérkőzést varázsolt a tanterembe, mások a Roxfort Egyetemet valósították meg, vagy épp disco-t kreáltak a termükből, de volt olyan osztály, aki irodalmi háborút alkotott tankokból, repülőkből, és hajókból. Matematikai képletekkel díszített osztályterem mellett még az internet világa is bemutatkozott a falakon egy másik teremben.

Természetesen nem hiába dolgoztak annyit, jutalomban részesült az első három helyezett, viszont olyan szuper dekorációk születtek, hogy a zsűri három 3. helyezettet értékelt.

Eredmények:

  1. 10.A: Dzsungel
  2. 10.D: Roxfort Egyetem
  3. 11.C: Irodalmi háború; 8.A: Jobb, mint otthon; 10.SZ: Egyiptomi piramisok      

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS