A különböző korcsoportok másképp kezelik az online világát. A kisbabák és a kisiskolások az Alfák, a tinik és a kamaszok a Z, a harmincasok az Y, a szülők az X, a nagyiék a Baby Boomer-generáció. A kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda által meghívott Tari Annamária az alapoktól kezdte a középiskolásoknak szóló előadását október 2-án. A kiskőrösi művelődési központ zsúfolásig megtelt, ahol a diákok nagy érdeklődéssel hallgatták a pszichológus előadását.

-Hirdetés-

A fiatalok nehéz helyzetben vannak a fogyasztói társadalom és az online világ korában. „A gyerekek nem maradhatnak sokáig gyerekek, nagyon fiatalon kis fogyasztókká válnak ők is. Egy olyan világban nőnek fel, ahol túl sokat figyelnek az eredményekre és a teljesítményre”– idézte Tari Annamária, majd kitért az online és a való világ különbözőségére. A virtuális térben és a valóságban is vannak érzelmek, de míg a valóságban át is éled, az internet világában megosztod ugyan, de egyedül maradsz a feldolgozásával. Mi döntjük el melyik a fontosabb: ami az online térben történik, vagy ami általában az életben.

A közösségi háló használata – ma már tudjuk – valódi függőséget is okozhat, mert az a dopaminlöket, ami az örömszerzésért felel, új és új vágyat kelt fel. Ez a folyamatos vágy az, ami olyan, mint bármely szenvedélybetegségnél, és ami eléri, hogy ne tudj elszakadni a posztoktól, a fotóktól és a „feneketlen tányér” hatás eredményeképpen alig várd, hogy megint a kezedben legyen a telefonod.

Egyre több kutatás zajlik arról, hogy mit csinál egy tizenéves az online térben. A közösségi oldalakon össze vannak zárva egy csoportban, amelyről azt hiszik, a legnagyobb szabadság, közben pedig elveszítenek egy nagyon fontos dolgot, a felhőtlen gyermekkort. Senki nem lehet elég naprakész, elég gyors, elég menő, ez egy olyan verseny, amelyben valójában folyamatos összehasonlítgatás, rivalizáció, és aztán alkalmatlanságérzés és szorongás váltják egymást. Nagyon sok kamasz és tinédzser válik kiszolgáltatottá, mikor találkozik az internetes zaklatással (cyber bullying), és csak minden tizedik esetben fordulnak felnőtt segítséghez.

A két világban különböző személyiséggé válhatunk, és a veszély az, hogy  egy idő után azt fogjuk szeretni, akivé válhatunk, és nem azt, akik valójában vagyunk. A virtuális világ fontosabbá válhat a valóságnál, az online személyiség mindig önzőbb, gátlástalanabb lehet, és olykor elválaszt érzelmileg attól, akik  lennénk a való világban. De a virtuális tér valójában nem az élet, ezért kell vigyázni arra, hogy ne alakuljon ki szakadék a valóságos és az online képünk között, hiszen sokkal jobbak vagyunk a valóságban!

B.M.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS