Az Izsáki ÁMK Szily Kálmán Városi Könyvtár is csatlakozott az Országos Könyvtári Napok 2018. október első hetében zajló programjaihoz, amely a Családok Éve, a Kulturális Örökség Európai Éve és negyedszázados Nemzeti Kulturális Alap célkitűzéseihez csatlakozik.

-Hirdetés-

Örökség és emlékezet” témakörében, október 3-án Mesznéder Klára tanár, helytörténész tartott előadást a feledésbe merült híres izsáki származású emberek életéről, munkásságáról, településünkhöz való kötődéséről, az izsáki eredetű nevezetes családokról, nevezetesen a Madarassy családról. (A Madarassy nemzedékből, az 1840-ben Izsákon született kalandos életű világutazó Madarassy László volt az egyik alapítója az éppen ma 150 éve elindított Kecskeméti Lapok-nak.)

Október 4-én mesés délelőtt volt a könyvtárban, ahol az első osztályos gyereket Illyés Gyula „Az öreg halász és nagyravágyó felesége” című meséjét hallgatták meg. A mese feldolgozásában grimaszjátékkal kellet megmutatniuk a boldog, dühös, szomorú, elégedett és elégedetlen arcokat. El kellett játszaniuk a tenger hullámzását és a végén közösen kellet kirakniuk egy puzzle aranyhalat.

Október 4-én délután a felnőtteknek és a gyerekeknek szóló tudásátadás keretében, Nagy László gyógymasszőr, gerinc -és lélekterapeuta, „Szeretet, önbecsülés, kommunikáció a családban” címmel tartott eladást. Létünk alapja a szeretetet, szeretet nélkül nincs élet. Minden emberben ott lakozik a jó, amit engedjünk szabadon áramlani. Ne mások véleménye legyen számunkra meghatározó, hanem figyeljünk a bennünk lévő jóra, az önbecsülésre. Önbecsülésünk mértéke alapjaiban határozza meg az életünket. Csak ez adhat szilárd alapot az őszinte, becsületes kapcsolatoknak a családban és más emberekkel egyaránt.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS