Már nyolcadik alkalommal hirdetik meg hazánkban a futás népszerűsítő akciót. A céltáv 200 ezer kilométer.

-Hirdetés-

Október 20-28-ig rendezik meg hazánkban a 8. Országfutást.  Rendhagyó módon, kilenc nap alatt lehet teljesíteni a vállalt távokat. Így még inkább teljesíthető lesz a verseny azok számára, akiket az időjárás, vagy a családi programok távol tartottak az eddig egynaposra tervezett eseménytől.

Kicsiknek és nagyoknak, futóknak és kocogóknak, sétálóknak és túrázóknak, súlytól, nemtől, kortól függetlenül most több mint egy hét áll rendelkezésére teljesíteni a vállalásukat. Ez cél megvalósulását is megkönnyíti, miszerint a szervezők tömegeket szeretnénk megmozgatni, és ezzel felhívni a figyelmet a tömegsport fontosságára, és a legkönnyebben elérhető, különösebb eszközöket nem igénylő mozgásformákra.

Az Országfutás közösségformáló ereje sem elhanyagolható, mivel számtalan helyen együtt futnak családok, munkahelyi közösségek, sőt egész városokat is megmozgatott már a próbatétel. Az eseményen ingyenesen lehet részt venni, rajtszámot, oklevelet letölteni, de a futás regisztrációhoz kötött, amit a https://orszagfutas.hu címen lehet megtenni.

Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy immáron harmadszor is az esemény védnöke lehetek, hiszen magam is részt vettem az eddigi összes Országfutáson. Gondolom a hetedik szervezés után már nem is igazán kell elmondanom, miről is szól ez az esemény, de engedjétek meg, hogy néhány mondatban mégis összefoglaljam.

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik rendszeresen futunk, túrázunk, gyalogolunk. Ezek a sportok kortól, nemtől, testsúlytól függetlenül bárki számára élethosszig űzhetők. Segítségükkel rengeteg betegség megelőzhető, nem utolsó sorban tökéletes lehetőséget biztosítanak arra, hogy a mindennapi gondokat ki tudjuk szellőztetni a fejünkből. A futás, gyaloglás alkalmával kiszabadulhatunk a természetbe, lehetőséget kapunk arra, hogy csak önmagunkkal legyünk, vagy, ha inkább úgy szeretnénk mozgás közben akár barátainkkal is beszélgethetünk egy jót.

“Az Országfutás megálmodója Vadász Vince, önmaga is amatőr sportoló. Az első esemény 2015 márciusában szerveződött. Az ötletgazda hívott mindenkit, hogy fusson, gyalogoljon, minimum 5 km-t, bárhol az országban, és jelentkezzen az Országfutás honlapján. Eredeti elképzelése az volt, hogy legyen annyi teljesített km, amely körbeérné a 2.246 kilométeres országhatárt.

Az első Országfutáson majdnem 4.000 személy hozott össze 46.733 km-t, az országhatár több mint húszszorosát. A hetedik rendezvényen 14.481 regisztráló 164.129 km- teljesített, amivel az országhatárt 73-szor körbeértük, a Földet több mint négyszer megkerültük volna. Ez hatalmas teljesítmény, mindenki büszke lehet rá, aki csatlakozott az eseményhez!

Csatlakozzatok minél többen hozzánk, kerüljük meg minél többször együtt Magyarországot!” –Lubics Szilvia, a 8. Országfutás védnöke

Forrás: mti.hu, http://www.dehir.hu

MEGOSZTÁS