Finom kávé, ízletes szendvicsek, ismerős arcok, minimál környezet, baráti légkör – ez nem más, mint egy pillanatkép a Coffer Kávéházból.

-Hirdetés-

Október 12-én megnyitotta kapuit a Coffer Kiskőrösön, a Petőfi tér 14. szám alatt.

A nyitóünnepség szombaton volt, ahol is Szabó Timi, Matusik Edina és munkatársaik ínyencfalatokkal, kostolókkal és egy kis nyereményjátékkal várták a betérőket.

Az alapkoncepció Timi és Edina ötlete volt, ugyanis olyan helyet szerettek volna, ahova csak úgy beugorhatunk reggeliért, kávéért és mehetünk is tovább. Ezt hűen tükrözi is a névválasztásuk: Coffer –Vidd magaddal (Take it away). Az ötlet, a kivitelezés a megvalósítás a csempétől a poharakig mind-mind a lányok kemény munkájának eredménye. Azt gondolom, sokunk kedvenc helyét álmodták meg és váltották is valóra.

A kávékülönlegességek mellett helyben készített szendvicsek (igény szerint gluténmentesen), 100 %-os  gyümölcstartalmú italok közül lehet még választani.

A Coffer gondol a meglepetésekre is!

Vásárolhatsz kávébérletet magadnak vagy ismerősödnek, illetve megajándékozhatod barátodat és üzenhetsz neki a Coffer meglepetésfalán.
Gyertek, aranyozzuk be magunk és egymás napjait a Coffer segítségével; hétfőtől péntekig 6:30-14:30-ig szombaton 8-12-ig!

Követheted őket facebook-on és instán is.  (Coffer)

K.Sz

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS