Az 1965. október 23-án történt eseményekről minden évben megemlékeznek a kiskőrösi KT Bem József Általános Iskolában. A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is a 8. osztályosok tartottak megemlékező műsort az intézmény aulájában.
A fiatalok több próba és gyakorlás után adták elő műsorukat, akik felkészítője Vágvölgyiné Jaksa Mónika, Gmoserné Valenczi Zsuzsa és Madarász Boglárka voltak. Az előadás rendhagyó volt, ugyanis nem csak zenék és versek voltak, hanem Koncz Zsuzsa „Zeng az ének” című dala adta a narrátor szöveget. A fellépő fiatalok korhű ruhákba öltözve éltek a drámajáték eszközeivel és néhány pillanatra szemléletesen bemutatták az 1956-os harcokat, eseményeket. A 8. osztályosok a város főterén található Kopjafához is elmentek, ahol az iskola igazgatója Lasztovicza László vezetésével koszorút helyeztek el.
Filus Tibor
Fotógaléria:
