A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjának 9. fordulójában szomszédvári rangadót játszottak. Ezen a játéknapon fogadta hazai környezetben a Vadkert FC gárdája a Kiskőrösi LC II. csapatát.
Vadkert FC-Kiskőrösi LC II. 2-3 (2-1)
Vadkert FC: Gerstner – Szekér, Marton, Frank (Tamaskó), Holczimmer (Kaposvári), Kővári, Prucser, Windecker (Gyuricza M.), Balogh A., Gyuricza Zs. (Eiler), Csernik.
Edző: Holczimmer Tamás.
Kiskőrösi LC II.: Mlinkó – Gombár, Markó, Sárközi, Rimár (Hlavács), Pecznyik, Polyák, Sinkó, Szlovák, Rózsavölgyi, Gyurián.
Edző: Szlovák Róbert.
Mindkét gárda jó erőt képvisel a bajnokságban és a dobogós helyek valamelyikének az elérése a céljuk. A találkozóra a kiskőrösiek nehezebb felkészülniük, hiszen több hiányzó is volt a csapatból és mindössze három cserejátékosuk ült a kispadon. A mérkőzést a soltvadkertiek nagyon jól kezdték, mivel az első percben már büntetőhöz jutottak Polyák Gergely szabálytalanságát követően. A tizenegyest Holczimmer Tamás értékesítette magabiztosan (1-0). Kiegyenlített mezőnyjáték és nagy küzdelem folyt a pályán, amikor egy szép lövéssel Polyák Gergely egyenlített ki a 30. percben (1-1). A 43. percben egy kapura tartó labdát Mlinkó Csaba középre öklözött, amit szép lövéssel juttatott a hálóba Kővári Csaba (2-1). A szünet után adódtak mindkét csapat előtt gólszerzési lehetőségek, de a vadkertiek nem tudták lezárni a találkozót egy újabb találattal. A mérkőzés hajrájában a lelkesen focizó kiskőrösiek fordítani tudtak. A 85. percben Szlovák Róbert egyenlített (2-2), majd a 89. percben Sárközi Attila szerezte meg a kiskőrösiek győztes találatát (2-3). A soltvadkertiek egy megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből, a kiskőrösiek pedig folytatták nagyszerű őszi szereplésüket és győzelmükkel továbbra is a tabella élén állnak.

-Hirdetés-

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS