Ilyenkor, halottak napja előtt szép szokás a temetőjárás és az ezzel együtt járó emlékezés. Különösen akkor, ha elhunyt családtagunk sírja távoli településen található. Ilyenkor felkerekedik a család és elutazik ahhoz a temetőhöz, ahonnan esetleg származik is néhányuk. Ott pedig rendbe teszik a sírt, találkoznak a még élő rokonokkal és beszélgetnek. Mondhatni: jó alkalom az emlékezés a jelen kapcsolatainak ápolására.
Aztán van olyan, amikor nem akarunk senkivel sem találkozni, csak magunkban lenni. Pláne, ha a temető is félreeső, magányos hely, melyet manapság már nem is használnak. Lehet, lassan mi vagyunk az egyetlenek, akik még járnak oda…
Ennek lehettem a tanúja a minap, amikor a soltvadkerti Lukács kápolna melletti sírkertben fedeztem fel egy kis mozgást. A kápolna évente két alkalommal ad helyet misének és a közelben lakó Bozsóki család gondozza az épületet. A mellette álló sírkövek pedig azt jelzik, hogy itt hajdan temető működött. Már amelyik még áll: sokat már elfektettek, sírok köré tettek, hogy legalább így megmaradjanak.
Faragóék jelenleg Fischerbócsán laknak és most eljöttek, hogy rendbe tegyék a sírokat. Közben bementünk a kápolnába is, egy kis emlékezésre. A padokba ülve kis táblákra lettünk figyelmesek.
„Ez itt Faragó József, a nagyapám. A bócsai „veszett Faragó” fia. A kis réztábla szerint 1923-ban adományozta a padokat családjával közösen a soltvadkerti katolikus templom részére. Ők ugyanis akkor itt laktak: a mai Szentháromság utcai kétemeletes ház (volt OTP) helyén állt a Faragó-ház. Viszont Bócsán is volt tanyájuk. Annak idején ebben a kápolnában nem voltak padok. Emlékszem, itt volt felravatalozva és innen temették el őt 1969-ben. Akkor még kicsi gyerek voltam, és mondták is, hogy neki még itt a sírhelye, de mást nagyon nem temetnek már ide.
Aztán nehéz évtizedek következtek a kápolnára: vandálok, csavargók, hajléktalanok lakhelye lett. Király András plébános és Berkecz László tanácselnök majd polgármester tett sokat az épület felújításért. A temetőt — ahogy lehetett — rendbe tették és nyárfákat ültettek. Akkor kerültek ide nagyapám padjai. Ahol most leültünk!
K.L.
Fotógaléria:
