Nyugdíjba ment Solti Kálmán
Először is egy fogalom meghatározás: foglalkozása igazgató és hivatása tanár — így jellemezte eddigi munkáját Solti Kálmán, idén nyugdíjba ment iskolaigazgató, akit a vira.hu nevében is köszöntünk.
1971-ben gépészmérnökként kezdte pályafutását: az Irodatechnikai és Finommechanikai Vállalt kecskeméti gyárában volt üzemvezető, majd a kiskőrösi üzembe helyezték át. 1992-2006 között a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola igazgatója volt. Ezt követte a kalocsai gimnázium, aztán a keceli, majd az akasztói katolikus általános iskolák igazgatói feladata. 2018 nyarán pedig kicsöngettek: következnek a boldog nyugdíjas évek. De üljünk le egy kicsit a dolgozó szobában és vegyük sorra az egyes állomásokat!
-Aki 50 éves kor alatt van, nem igazán tudja a finommechanikai gyár esetét Kiskőrösön. Ez a rendszerváltás áldozata lett, mint annyi más?
-Már korábban rezgett a léc. Többek között pénztárgépeket gyártottunk nyugatra és keletre egyaránt, ami egy Trabant árával vetekedett. A cég minden megtermelt dollárért 100 Ft-ot, viszont minden megtermelt rubelért csak 50 Ft-ot kapott a magyar állam külkereskedelmi banktól. Az árfolyamok jóval ezalatt voltak, tehát egy mesterségen fenntartott ál-export rendszerről beszélhettünk. A korai vég amiatt következett be, hogy a szovjet elvtársak nem tartották be mindenben az akkor szocialista gazdasági szövetség, a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) megállapodásait. Megvettek egy svéd pénztárgép gyárat és felmondták velünk a megállapodást. Mi addig évi 20.000 gépet exportáltunk oda, így ezzel ez a piac hirtelen eltűnt.
-Tovább kellett lépni?
Ebből a bizonytalanból mindenképpen! Mivel a tanári oklevelem megvolt, tanítani kezdtem a kiskőrösi gimnáziumban 1982-től. Elvégeztem a JATE filozófia szakát is és az én tantárgyam lett a bevezetés a filozófiába.
-Ma már nincs ilyen. Kell ez nekünk?
-Most kellene igazán! Gondolkodásmódot kellene adnunk az embereknek, hogy tudják értelmezni az őket ért hatásokat. Persze ha csak bebifláztatunk idézeteket és egyes filozófusok elméleti szempontjait, akkor valóban nincs értelme.
-Ezután jöttek a kiskőrösi tanári, majd igazgatói évek, mindez egy többlépcsős rendszerváltással tetézve. De én most nem erről kérdezem, mivel regényt lehetne írni róla. Inkább érdekelnének a Kiskőrös utáni évek. Haladjunk időrendben: Kalocsa!
-2006-2011 között dolgoztam igazgatóként a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium élén. Szerzetesrendi iskolaként működött, nem tartozott tehát az érsekség alá. Gazdaságilag nem működött jól, amit én két év alatt rendbe tettem. Egyébként pedig az ország legpraktikusabb iskolája, azt állítom.
-Pedagógiailag hogyan léptek tovább Kalocsán?
-Beindítottam az ének-zene tagozatot. Ugyanis az éneklés, az ének oktatás a bal agyféltekét erősíti, ami rendkívül fontos. Én ének-zene tagozaton érettségiztem: nem zenészek lettünk, hanem sikeres, harmonikus emberek. Ez az iskola korábban is ének-zene tagozatos volt, tehát volt hagyományunk a városban, csak fel kellett ezt újítani.
-A napi énekóra országos bevezetése sok helyen szaktanár hiányba is ütközne. Na meg a gyerekek túlterheltségére hivatkozna sok szakember. Egyáltalán: mennyire terhelhető a gyerek, pláne ha kicsi? Sokan azt állítják, hogy a végtelenségig, mások inkább kikímélnék őket. Mi erről a tapasztalata és a filozófiája?
-Kecelen történt meg az, hogy egyszerűen nem tudtuk meggyőzni a szülőket és sok esetben a tanárokat sem, hogy nem kell egy elsős illetve alsós gyereknek napi 7 tanóra! Nem egészséges, eleve azért sem, mert 10 éves korig nem ismereteket adunk át, hanem készségeket fejlesztünk és élményeket szerzünk.
-Mi lett (vagy mi lehet) az eredménye a túlterhelésnek?
-Nem csak ennek, de úgy általában a magyar oktatásnak az, hogy a hazai 16 éves korosztály 25 %-a potenciális analfabéta. Ez több szakterületre is rányomja bélyegét.
Cikkünket a megoldási lehetőségekkel folytatjuk.
Lejegyezte: Káposzta Lajos
