Az év sportitalát gyártó cég, az R-Water Kft. kezdeményezésére könnyen mondott igent Tápai Szabina, hiszen hamarosan két gyermekes anyaként még érzékenyebben érintik a gyerekek és az ő támogatásuk. Az akasztói vállalat felhívására, minden szabályosan bemutatott fekvenyomás vagy húzódzkodás után 50 forinttal támogatta a Szegedi Gyermekklinika betegeit. A megmozdulás olyannyira sikeres volt, hogy több, mint 1500-an vettek részt rajta. Összesen 1 millió forint gyűlt össze, melyből a klinika 1 darab  olyan monitort vásárolt, mellyel a gyerekeket tűszúrások nélkül tudják megvizsgálni, illetve 1 darab olyan  kijelzővel rendelkező inkubációs eszközt, mely az inkubátoros babák vizsgálatait könnyíti meg. 

Tápai Szabina magyar kézilabdázó, aki hamarosan második gyermekének ad életet
-Hirdetés-

Tápai Szabina a nagylelkű kezdeményezésről így nyilatkozott: „Sportolóként fontosnak tartom, hogy olyan dolgok mellé álljak, amelyben valóban hiszek, így a sportital arcaként nem volt kérdés, hogy teljes szívvel részt veszek én is ebben az összefogásban. Lassan kétgyermekes anyaként, nekem is mindig borzasztó élmény, amikor hallom a saját gyerekem sírni egy-egy tűszúrásnál. Ilyenkor csak arra tudok gondolni, bárcsak átvehetném tőle ezt a fájdalmat… Nagyon jó érzés, hogy ezeknek a beteg gyerekeknek, ha csak egy kicsit is, de segíteni tudtunk, legalább annyival, hogy a gépek segítségével megkíméljük őket a napi injekcióktól, amivel az állapotukat ellenőrzik.”

Az akasztói R-Water Kft. tulajdonosai és a klinika dolgozói

A Szegedi Gyermekklinika már régóta szeretett volna ágy melletti, de transzport közben is használható monitorokat beszerezni, melyekkel fájdalmas, invazív beavatkozás nélkül tudják folyamatosan monitorozni a beteg gyerekek légzéshatékonyságát. Az eszköz nemcsak a vér oxigéntelítettségét méri, hanem a kilélegzett levegő szén-dioxid tartalmát is. Nagy öröm a klinika számára, hogy az akasztói cég támogatásával három ilyen géphez is hozzá tudtak jutni, így könnyítve meg a beteg gyermekek vizsgálatait és mindennapjaikat.

MEGOSZTÁS