2018. november 16-án a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben ismét Jazz klubbon volt lehetőségük részt venni a műfaj kedvelőinek. A házigazda SzürkeVerebek Jazzbandája mellett sztárvendégként Lombos El Marcit és a Juhász Attila Jazz Quartet csapatát hallgathatták a jelenlévők. Marcinak ez volt a harmadik találkozása a kiskőrösi közönséggel, és a legutóbbi januári látogatása után, a közönség kedvenceként tért vissza november 16-án.

Lombos El Marci és a Juhász Attila Jazz Quartet csapata
-Hirdetés-

Lombos El Marci a Pécsi és a Miskolci Egyetem hallgatója volt, ahol kulturális menedzsmentet és pszichológiát tanult, majd szerkesztő és műsorvezető pozíciókban dolgozott, többek között zenei műsorokban.

2002-től kifejezetten popdalokra ír szövegeket. Színházi darabok dalaihoz is készít szöveget, zenei vezetőként dolgozik a Gólem Színház és a Dumaszínház közös produkciójában, a Zs-kategóriában.

2008 óta dalszövegírói és alkotói kurzusokat is tart, de zenei szaklapokban is jelennek meg írásai.

2014-ben jelent meg a Juhász Attila Jazz Quartettel közösen készített Voodoopest lemezük.

A múzeum terme megtelt vendégekkel, akiknek ismét remek élményben lehetett részük, a majdnem éjfélig tartó zenei előadás alatt.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS