Milyen egy nyílt nap a KEVI-ben?
Az elmúlt két hétben több alkalommal is kiderült: igazán sokatmondó és tartalmas.

Nagy érdeklődéssel figyelték a gimnáziumról szóló előadást Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgatónőtől
-Hirdetés-

Az országos pályaválasztási kiállítás és a programokkal teli szakmai projekthét után, csütörtökön a helyi és környékben lévő általános iskolák hatodikos és nyolcadikos tanulóit várta sok szeretettel a gimnázium. A második órában az igazgatónő, Szentgyörgyiné Szlovák Mária tartott prezentációt az iskoláról, s annak képzéseiről.

Nem csak Kiskőrösről, hanem vidékről is érkeztek érdeklődők

A terem tele volt, sok szülő elkísérte gyermeküket, hogy megtudják milyen az oktatás ebben az iskolában. Ezután a harmadik, negyedik és ötödik órákban a diákok választhattak szinte az összes tantárgy közül – a testneveléstől kezdve a történelemig – ahová beülhettek “tanulni”.

Dulai Csilla tanárnő biológia órát mutatott be

Az óraadó tanárok érdekes tartalmakkal, videókkal, interaktív játékokkal tették érdekesebbé az órákat a fiatalabbak számára. Rengetegen kaptak kedvet ahhoz, hogy az iskola tanulóivá válhassanak. Többen mesélték, hogy biztosan ide fogják beadni a jelentkezési lapot, melynek határideje január vége.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS