A Neumann János Számítógép – tudományi Társaság 50 éves jubileuma alkalmából konferenciát és kiállítás megnyitót rendeztek Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol a színházterem megtelt érdeklődő fiatalokkal.

Közönség
-Hirdetés-

A délelőtt 10 órakor kezdődő konferenciát Kiskőrös város polgármestere, Domonyi László nyitotta meg beszédével. Jelen volt, és elsőként előadást tartott Sályi Géza László, az NJSZT Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet elnöke. Egy kisfilm segítségével bemutatta Neumann János életét, és kiemelte munkásságának fontosságát.

Őt követte Alföldi István, ügyvezető igazgató. Előadásában a számítástechnika múltjáról és jövőjéről egyaránt beszélt, kiemelte a mesterséges intelligenciát, és hangsúlyozta az informatika jelentőségét mindennapjainkban.

Alföldi István

Zárásul Franczia László, a Wattay Szakképző Iskola igazgatója mutatta be az iskola által nyújtott lehetőségeket, eközben a LEGO robotbemutatóval prezentálta, hogy a diákok többek között milyen jellegű tudásra tehetnek szert a képzések során.

Az előadások után Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársának megnyitóbeszédét követően, a szalagot robotok segítségével elvágta Franczia László és Alföldi István, ezzel hivatalosan is megnyitva a kiállítást.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS