December 15-én este 17 órakor Domonyi László, városunk polgármestere nyitotta meg beszédével a várva várt adventi teret, a szakadó hóesésben. A kiskőrösi Adventi Tér karácsonyig tartó eseményekkel teli napokat rejt, több éves hagyomány. A város főterét fabódék lepik el, amelyek a helyi óvodák, iskolák, egyéb intézmények valamint egyesületek tagjai működtetnek. Várják az embereket forralt borral, teával, süteményekkel, és házi készítésű csemegékkel.

A főtéren lévő fabódék zsíros kenyérrel is várták az arra járó embereket
-Hirdetés-

A polgármester köszöntése után a Harangvirág Evangélikus Óvoda gyermekeinek műsora következett. A karácsonyi műsor előtt a gyermekek visszaszámlálásának segítségével, a város karácsonyfájának fényei is felragyogtak az eseményen.

A gyerekeknek külön élmény volt, hogy hóesésben énekelhettek és verselhettek a közönségnek

A színes és vidám előadás után – amit a gyerekek a szakadó hó ellenére is mosolyogva adtak elő – a főtéren folytatódott a jó hangulatú borozgatás.
Eközben az evangélikus imaház szeretettel fogadta Supka Évát és közönségét, akik nagy örömmel fogadták az író első verseskötetét, melynek címe Szívem kertje. A szerző beszélgetőtársa Subáné Kiss Kriszta volt. 

Supka Éva gimnazista diáklányként írta első alkotásait, sosem kereste a rímeket, sokkal inkább egyfajta isteni talentumként és édesanyjától kapott örökségként tekint versírói képességeire. Ahogyan életfilozófiájára, úgy verses vallomásaira is jellemző: létünk örömének felfedezése, mások tisztelete és megbecsülése, az élet igenlése és maga a szeretet.

Ez a kötet Supka Éva eddigi költeményeinek nagy részét tartalmazza, melynek lapjain a környező világra, a mindennapi életre nagyon is odafigyelő íróval ismerkedhetünk meg.

Az írónő egy-egy versében, számára kedves személyek, különböző élethelyzetek, érzések, szituációk és vélemények vannak keretbe foglalva. A közel 100 oldalas kötet 50 verset tartalmaz, melyben fél évszázados múltjának pillanatait gyűjti csokorba.

Évát különleges módon lepte meg Suba Sándor, hiszen egyik versét zenésítve adta elő a közönségnek.

A főtéren Lövétei Györgypál Imre fafaragó várta az érdeklődőket saját faházánál. Bemutatta a fafaragás tudományát, amit sokan néztek érdeklődve. Késő estig vidám hangulat zaja töltötte be a főteret a rendezvénysorozat első estéjén.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS