Ismét koncertteremmé alakult át az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola aulája, ahol 2018. december 15-én a hagyományos Karácsonyi Jótékonysági Koncertre került sor a zeneiskola tanárai és növendékei közreműködésével. A Tanítók Alapítványa az Izsáki Iskoláért és a Szülői Munkaközösség segítségével megvalósuló rendezvény bevételét, a zeneiskola tanulóinak támogatására fordítják.

-Hirdetés-

A több, mint kétórás műsor alatt közel negyven – a karácsonyi és téli időszakkal kapcsolatos hangszeres művek és énekek hangzottak el, zongorán, furulyán, kürtön, trombitán, gitáron, hegedűn és citerán, szólóban, vagy kísérettel. A kezdő zeneiskolástól a már magabiztosan szereplő felsősökig, az igazi hangversenyek hangulatát idézve, mindannyian nagy igyekezettel szólaltatták meg hangszereiket, igazi zenei élményt nyújtva a közönségnek. A zömében szülők, nagyszülők, zenekedvelők alkotta hallgatóság minden alkalommal lelkesítő tapssal köszönte meg a produkciókat.

A zeneiskola tanárai: Heibl Anna, Farkas Orsolya, Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet, Léczné Urbán Bernadett, Seres József, Nagy-Kanász Szabolcs, Honti György

Nagy-Kanász Szabolcs zenetanár, a koncert műsorvezetője, elismerését és köszönetét fejezte ki a szereplő gyerekeknek és a felkészítő tanáraiknak, valamint azoknak a szülőknek is, akik munkájukkal támogatták a rendezvényt. A közelgő ünnepekhez kapcsolódóan kívánt Békés Boldog Karácsonyt és Újévet mindenkinek.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS