A hétvégén szombaton megnyitotta kapuit az adventi tér a város főterén, ami minden évben azt jelzi, hogy már igen közel vagyunk az ünnepekhez. Ezt az érzést tovább erősítette a harmadik gyertya meggyújtása, amit nagy tömeg tekintett meg a város adventi koszorúja körül.

-Hirdetés-

Supka Éva bevezető gondolatai után, Bolemányi Bernadett köszöntötte ünnepi gondolatokkal a várost. A Baptista Egyház nevében Győri Gábor szolgált lelki üzenettel, Jakab leveléből olvasott fel. “Az emberek félreértik a várakozást. Nem az ünnepekre való várakozás lenne a lényeg, hanem Jézus Krisztus visszajövetelére kellene várnunk. Amikor meggyújtjuk a harmadik gyertyát, az azt szimbolizálja, hogy készen várjuk Urunk eljövetelét.”

Az adventi üzenet után a kiskőrösi Baptista Vegyeskar énekelt Szomorné Szepcsik Éva vezetésével.

Kiskőrösi Bapstista Vegyeskar

Az önkormányzat részéről Nikléczi Gábor képviselő mondta el ünnepi gondolatait: “Kicsit le kell állnunk, átgongolni az advent valódi célját. Ez az időszak segít az értékek, szeretet, család és Isten szeretete megismerésében.”

Végül Csóka Efraim pünkösdi lelkész imádkozott, és hárman meggyújtották a harmadik adventi gyertyát.

Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS