„Nem vagy egyedül” – ezzel a mottóval működik egy önsegélyező csoport Soltvadkerten. Alapítója Szilberhorn László, aki súlyos betegségen esett át az elmúlt években. Mint elmondta, a csoport fő célja a daganatos betegek, és ami talán még fontosabb, hozzátartozóik lelki támogatása. Ennek keretében szervezték meg — ha lehet így fogalmazni — egyik rendezvényüket a vadkerti művelődési házban, melynek előadója dr. Domján Mihály pszichológus és családterapeuta volt. A jeles kiskunfélegyházi szakember több publikációban foglalkozik a betegségek lelki okaival és azok orvoslásával.
Elmentem. Amikor meghallgattam a szervező, Szilberhorn László bevezető gondolatait és végignéztem az arcokon, teljesen világossá vált előttem, hogy itt bizony senki sem a szenzációéhség miatt jött ide — sok esetben 10-20-30 km-t is megtéve. Nagy úr a betegség, de még nagyobb az ereje annak, aki szembe tud szállni vele — nem csak az orvos, hanem maga a (lelki) beteg is. Az előadó dr. Domján Mihály, vallását gyakorló kiskunfélegyházi katolikus volt, aki a lélek orvosa: pszichológus. A jeles vendég nem csodákról, parajelenségekről és ráolvasási módszerekről kívánta meggyőzni a hallgatóságot. Nem beszélt az alkoholmentes életről és a zsíros ételek teljes mellőzéséről sem. Amint vallja, a probléma ennél sokkal összetettebb. A továbbiakban néhány gondolatát szeretném átadni a kedves olvasóknak.
A fizikai betegségek kialakulása nem egy tényezőn áll vagy bukik — hangzott el az első megállapítás. Mindig több faktor egyidejű egybeesése kell ahhoz, hogy valaki leessen a lábáról. Ennek megfelelően a gyógyulás is több lépésben következhet be. Hogy mennyire fontosak a gyógyszerek? Egyértelműen nem szólhatunk mellettük, és nem szólhatunk ellenük, hiszen a betegséget sok minden kiválthatja. Ezek közül egyik legfontosabb tényező lehet a stressz, ami a betegség megjelenését megelőző évek alatt halmozódott fel. Ez elkerülhetetlen, hiszen mindannyiunkat nap mint nap érnek negatív hatások. De vajon hogyan kell kezelnünk?
El kell engedni azt a belső, parttalan kommunikációmat és másként kell kibeszélni a gondomat! Különben tönkretehetem a lelkemet. Azaz: nem szabad rágódni a problémákon, mert különben gyengítik a napi életemet, és ez betegség forrása lehet. A gyógyulás forrása pedig ennek ellenkezője: az öröm, a boldogság és a jó hangulat lesz. Az életet meg kell tanulni élvezni, meg kell ragadni azokat a dolgokat, amelyek pozitívan hatnak rám! Ez mindenkinek más: Isten, a jó barátok, közös kikapcsolódás a családdal, bármi… Más szóval: fel kell töltenünk szeretet-tankunkat, különben nincs gyógyulás!
A betegség mindig egy jel afelé, hogy változtatnunk kell. Ilyenkor nem elég a csodavárás, lépni is kell felé. A betegség tehát lelki kihívás is: le kell zárni azt a múltat, ami ide vezetett! A kudarcainkat legyőzve a szeretet nyújt helyes utat: szeretet azok felé, akikkel eleve van kapcsolatom. Ugyanis az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint gondolnánk. Viszont az is biztos, hogy adott esetben nem azokkal kell foglalkoznom, akik engem ajnároznak, hanem akik valóban értékesek!
Tökéletes emberek vagyunk? Minden bizonnyal — egészen addig, amíg elfojtott reakcióink nem robbannak: akár egy hangosabb mondatban, akár egy betegségben, vagy akár egy tragédiában. Az őszinteség pedig néha fájdalmas: kirobban egy titok. De ez a titok ettől kezdve nem titok már. És milyen ára volt?
Azt kívánom mindenkinek, találja meg az akarat, az értelem és az érzelem helyes arányát a mindennapi életében!
Lejegyezte: Káposzta Lajos
