Hagyomány Kiskőrösön, hogy január 1-jén újévi koncerttel kezdődik az év első napja. A művelődési központ színháztermében teltházas, nagysikerű előadást tartott Kiskőrös Város Fúvószenekara és a mazsorett csoportok.

Supka Éva köszöntötte a megjelenteket
-Hirdetés-

Az újévi koncertek történetében az idei volt a 12. alkalom, melyen Supka Éva köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy Kiskőrös Város Fúvószenei múltja egyben kötelezettség is a mindenkori zenei kultúra felelőseinek, hogy biztosítsák az utánpótlást, megszerettessék a zenét és tematikusan felépítsék a jövőt, amely mindig megtölti a zenekar sorait. Ez nemes, ugyanakkor hatalmas kihívás, de kötelező feladat, hogy a 300 éves város még hosszú évtizedeken át büszkélkedhessen színes, különleges és igen gazdag kultúrájával, ezen belül is azzal, amit a fúvószene jelent Kiskőrösön. Megemlítette, hogy május végéig még tart az ünnepi emlékév, így a programot nem is kezdhették stílusosabb művel – a tricentenárium finisében, mint Pécsi József „Centenáriumi indulójával”. A zenekar Gmoser István karnagy vezényletével kezdte meg a műsort, majd Domonyi László polgármester mondott újévi köszöntő beszédet.

A zenekar Gmoser István karnagy vezényletével

A későbbiekben elhangzott Stole Emil „Az én királynőm – nyitány”, Ramin Djawadi – Michael Brown „Trónok harca”, J. Strauss „Terefere polkája” és J. Strauss „Radetzky- indulója”.

Váczi Vaschmann Ildikó

Szólót játszott fuvolán Csanády Helga, szájharmonikán játszott Baranyai János Morricone „Volt egyszer egy vadnyugat” című zenéjére, valamint Máté Péter és ABBA dalokat énekelt Váczi Vaschmann Ildikó. Színpadra lépett Kothencz Lajos is nagysikerű operetteket énekelve. Basszusgitáron játszott Dr. Téglás Viktor, valamint Kudron Máté tuba szólója is elhangzott. Az eseményen köszönték meg a fúvószenekartól elköszönő Szabó Dávid – tenorkürt, Markó Balázs – trombita, Kubas Bence – trombita, Maska Alexa – trombita és Maska Mirella – fuvola, munkáját.
A műsort a Gmoser György által felkészített mazsorett csoportok előadása színesítette, mely végén a közönség vastapssal köszönte meg a kiváló zenei előadást.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS