Gszelmann Imréné Hachbold Zsófia Soltvadkerten lakott, a Mátyás király utcában. 1926-ban született és 2008-ban hunyt el. A következőkben az ő kis történetei olvashatók, melyeket dédunokája jelenlétében mesélt el.
Gyerekkoromban Bócsán laktunk, tanyán. Onnan általában minden vasárnap bejöttem kerékpárral istentiszteletre. Ez 12 km-re volt! 10-re be kellett érni a templomba. A lányoknak a helye itt volt, balról, hogy bemegyünk, az oszlop mögött. A fiúk a szembe lévő karzaton. De tele volt az mindég, és nem keverve ült a nép. A fiatalasszonyok a szószék előtt, az öregasszonyok jobboldalt az oszlop előtt, a férfiak balra a szószék előtt ültek. A presbiterek helye az oltárral szemben volt. 9-es istentisztelet akkor nem volt. A gyerekek számára délután volt „misszió”. Nagy ünnepeken tartottak német istentiszteletet, amire nagyapám eljárt.
Utána hazamentünk a templomból, aztán ebéd után irány újra a falu. Ott sétáltunk a barátnőkkel, megjelentek a fiúk is. Beültünk a Gabrielisz-féle cukrászdába süteményezni. Ez ott volt, ahol most a Szakács tanár bácsi fia háza áll (Soltvadkert Hősök tere). Szemben a nagyvendéglőben (mai művelődési ház) szólt a zene, eleinte itt volt a mozi is.
Ilyen filmek mentek, mint „Az elkésett levél”. Szerettük a Latabárt, Jávor Pált, Karády Katalint. Este nem mehettem haza későn: vagy otthon voltam naplemente előtt, vagy bent aludtam a nagyszüleimnél a faluban (ma Dr. Grätzer u. 16.) és mentem ki reggel.
Voltak hétköznap reggeli istentiszteletek is. Azt mondták az öregek, hogy addig nem szabad kimenni az utcára, míg nem voltunk a templomban. Utána aztán lehetett gyüszmékelni, de addig nem, „mert akkor csavargó lesz a gyerek”. De aztán egyre kevesebben jártak, úgyhogy egy idő után már csak a piaci napokon tartottak, végül már akkor sem. A hétköznapi főistentisztelet csütörtök reggel 1/2 8-kor volt. Aztán 1944-ben, az oroszok bevonulása után megszűnt a német istentisztelet. Lett elég bajunk a német családnevek miatt, sokan meg is változtatták 1945-ben, nehogy kitelepítsék. Ott a sok sírkő bizonyítja a temetőben: az apát még így hívták, a fiát meg már amúgy…
Folytatjuk….
Káposzta Lajos
