A HC Kiskőrös jégkorong csapata részt vesz több korosztályban is az országos küzdelmekben.
A klubnál nagy figyelmet fordítanak az utánpótlásképzésre, és ennek köszönhetően az egyesület csapatai a jóval nagyobb múltú egyesületek, valamint nagyvárosok csapataival is méltóképpen felveszik a versenyt.A klub U14-es csapata a Magyar Jégkorong Szövetség által szervezett országos korosztályos bajnokság C ligájában szerepel. A csoportjukban 6 csapat küzd meg egymással, akik ellen az idei szezonban a kiskőrösiek kiváló teljesítményt nyújtanak. Az egyesület elnöke Szekeres Károly elmondta, hogy a fél szezonon túl a fiatalok vezetik a bajnoki tabellát 9 mérkőzésen szerzett 7 győzelemmel és 2 vereséggel, 45-20-as gólaránnyal és 14 ponttal. A fiúk egy igen küzdelmes és kemény mérkőzésen győzték le a rivális Hatvan gárdáját 4-1-re (gólszerző: Kuntics Dávid-2, Fekete Kristóf, Balogh Máté), mely után a tabella élére kerültek. A csapat edzője Zoran Jaramazovics ebben a korosztályban 18 fős kerettel dolgozik.
A gárda heti 5 edzéssel készül a hétvégi bajnoki találkozókra, melynek mintegy fele kiskőrösi játékos, de vannak jégkorongozók a csapatban Szabadkáról és Kecskemétről is. A bajnokság során a csapatok 4 teljes kört játszanak egymás ellen – a 2 hazai mérkőzés mellett 2 alkalommal idegenben lépnek pályára az aktuális ellenféllel szemben. Amennyiben a kiskőrösiek megnyerik a bajnokságot, akkor lehetőségük nyílik majd a B ligába való feljutásért megküzdeni az ott kieső helyen végzett csapatokkal. A terv és a cél az, hogy aranyérmet szerezzenek és jövőre eggyel magasabb osztályban szerepeljenek. Meg kell említeni, hogy a kiskőrösi fiatalok közül többen is előkelő helyen vannak a „kanadai táblázatban” (mérkőzésszám/gól/gólpassz), amelyben 79 játékos neve szerepel: 5. Balogh Máté és 6. Fekete Kristóf, valamint Fehér Csongor.

-Hirdetés-

Filus Tibor

MEGOSZTÁS