Az Izsáki Színházi Esték előadás sorozatában, az orgoványi Karakterek Drámacsoport, 2019. január 6-án (vasárnap) 17 órakor – ezúttal a Vino Pinceszínházban – mutatta be a Sokkterápia című komédiát. A tavaly novemberi, az Orgoványi Művelődési Házban nagy sikerrel megtartott két bemutató előadást követően, az izsáki helyszín merőben más feltételek elé állította az előadókat. A Vino pinceklub, ahol a ZÖREY klub koncertjei is zajlanak, valódi kamaraszínházzá vedlett át, ahol a jelenetek egy része a közönség sorai között zajlott.

-Hirdetés-

A nézők közelsége és a színészek játéka szinte magától értetődővé tette, mintha minden a saját életünkben, a közvetlen szomszédunkban zajlana, sőt még ismeretségi körünkben hasonló helyzetet is találnánk, így szinte mi is részesei volnánk a történetnek. Az előadás három szereplője, Véghné Murár Brigitta, Söreghyné Muladi Ildikó és Tóth Klára is izsáki kötődésű, ezáltal még személyesebbé téve a jelenlétet. Az izsáki közönség az első pillanattól kezdve, otthon érezve magát, felszabadult örömmel adta át magát a komédiának, és fel-felcsattanó tapssal és nevetéssel honorálva a drámacsoport játékát. Köszönjük a nagyszerű előadást!

Az orgoványiaktól Gellért Imréné Etelka rendezésében már láthattunk néhány, komoly témát feldolgozó, elismert sikerrel színre vitt drámai előadást. Ezúttal a nézők kérésére bemutatott vígjátékban bizonyította a társulat, amatőr szinten is lehet feledhetetlen élményt szerezni az embereknek.

A következőkben 2019. január 13-án, Bócsán mutatják be a Sokkterápiát.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (86 db kép)
MEGOSZTÁS