Az országban az elmúlt években vált igazán népszerűvé a darts sport. Három éve minden hónap első vasárnapján versenyt rendez a Malom Darts Sportegyesület. Torgyik Mihály az egyesület elnöke büszkén mondta, hogy csatlakoztak a Magyar Darts Szövetséghez.

-Hirdetés-

-A kocsmai sportból mára igazi sport lett, mikor kezdtétek?
-A kezdetben baráti társaságként működő klub már hat éve működik Kiskőrösön. Az elmúlt években nagy port kavart, amikor kiléptünk egy szintén kiskőrösi székhelyű egyesületből és megalakítottuk saját egyesületünket. Viszont azóta is eljárunk egymás versenyeire. A nyáron létrehoztunk a régi malom alagsorában egy 8 táblás termet, ahol akár 60 főig tudunk versenyeket szervezni. A darts összehozza ezt a kis közösséget, az országban szinte mindenki ismeri egymást. Elég a Facebookra felrakni az eseményt és a környékbeli településről is érkeznek – most is hét településről 30 fő érkezett.

A versenyzők

-Milyen terveitek vannak az idei évre?                      
-A legnagyobb talán, hogy az idei évtől nemzeti bajnokságokra fogunk járni. Minden második csütörtökön edző versenyt tartunk. Egy-két nyílt és páros versenyeket is rendezünk. Jól működik a Kocsmák harca versenyünk hat kocsma részvételével, melyet Nagykőrösön, Kecskeméten és Kiskőrösön felváltva hirdetünk meg. Ezek mind barátságokat ápoló rendezvények.

-A Vasárnapi Darts Derbi hogyan zajlik?
-A verseny pontgyűjtős és évenként van díjkiosztó, most is először az eredményhirdetéssel fogunk kezdeni. A szabályok megegyeznek a világbajnokságokon játszott szabályokkal. Jövő hónapban meglepetéssel készülünk, mert az 50. versenyünk kerül megrendezésre. Mindenkit várunk, mert kitartó gyakorlással könnyen meg lehet tanulni és szeretni ezt az egyre népszerűbb sportot.

A versenyt a csend koncentrálás és a fegyelmezettség jellemzi

-Különleges a nevezési díj…
-Igen, a kezdetek kezdetén vasárnap délutánonként gyakoroltunk, majd jött az ölet, hogy mérjük össze tudásunkat, a nevezési díj pedig legyen csokoládé. A pár fős baráti társaság és a verseny mára már megyei szintűre nőtte ki magát. A nevezési díj viszont maradt, és 2017 december óta a csokoládékat már nem a nyertesek között osszuk vissza, hanem a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztályának ajánljuk fel.

Az idei év első versenyének győztesei:

  1. helyezett Balla Szabolcs Kecskemét
  2. helyezett Boros Gábor Nagykőrös
  3. helyezett Vlocskó Ádám Kiskőrös
  4. helyezett Tibai Attila Paks

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS