Január 11-én pénteken, új időpontban 16:30 órai kezdettel ismételten elindult a Mese-Kuckó programsorozat Soltvadkerten. Az időponton muszáj volt változtatni, mivel többen jelezték, hogy a 16 órai kezdésre nem mindig tudnak odaérni.

-Hirdetés-

Az első mesélő Csaboda Nikoletta, a Gyöngyház Kulturális Központ munkatársa volt. Két nagyon szép mesével készült.
Az első az igen közismert, de megunhatatlan Három kismalac, a másik Az aranyhajú lány és a három medve.

A mesélő: Csaboda Nikoletta

A gyerekek nagyon élvezik mind a meséket, mind a megelőző és levezető játékokat, foglalkozásokat. Mesélőnk meglepetéssel is készült a hallgatóságának, finom almával és mandarinnal kínálta meg őket. Valamint mindenki kapott egy-egy szaloncukrot is.

Önfeledt játszadozás a mesehallgatás végén

Terveink között szerepel, hogy továbbra is kéthetente tartjuk meg összejöveteleinket. Szülőket is igyekszünk megnyerni a mesélő szerepére. Meglepetésekkel is készülünk az érdeklődők számára. Mindenkit várunk szeretettel! – tudtuk meg Légrády Andor könyvtárostól.

A következő Mese-Kuckó január 25-én lesz, a mesélő pedig Pájer Ildikó a Gyöngyház Kulturális Központ igazgatója.

 

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS