A statisztikák évek, sőt évtizedek óta jelzik azon szomorú tényt, hogy a magyarok egészségi állapota elmarad a nyugat-európaiak átlagától. Ennek okai sok tényezőre visszavezethetők, ám tény, hogy nem sokat törődünk az egészségünkkel.

-Hirdetés-

Kutatások bizonyítják
Kutatások sora bizonyítja, hogy a magyarok egészségi állapota jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól, aminek okai a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a dohányzás, alkohol. A legtöbb magyar, mire eléri a nyugdíjkorhatárt, megbetegszik, sokan még jóval előtte. Emiatt az is tény, hogy sokkal hamarabb meghalunk, mint amennyi ideig élhetnénk. Emellett igen kevés ma még nálunk azok száma is, akik pénzügyileg gondoskodnak az olyan váratlan kiadásokról, amelyet egy-egy fizikai állapotban bekövetkező romlás, vagy váratlan egészségügyi helyzet hozhat. Mára ugyanakkor sokakhoz eljutott, hogy szűrésekkel sok betegségnek elejét vehetjük, és egyre többen vesznek részt ilyen szűrővizsgálatokon is.

Egyes kutatások azt is kimutatták, hogy a magyarok többsége tisztában van azzal, melyek a leggyakoribb megbetegedések Magyarországon, vagyis időskorukra milyen betegségekkel nézhetnek szembe, ennek ellenére csak kevesek tesznek ezek elkerüléséért vagy megelőzéséért bármit is. A statisztikák szerint a legnagyobb, halált kiváltó okok közé a szív- és érrendszeri megbetegedések és a daganatos betegségek tartoznak. Tény az is, hogy a magyar nők jobban odafigyelnek egészségük állapotára, mint a férfiak. A nők tudják, korunk egyik legfélelmetesebb betegsége a mellrák, és mivel korai stádiumban igen jó eséllyel gyógyítható, ezért sokan végeznek önvizsgálatot, és figyelnek oda már az apróbb elváltozásokra is. A mellrák megelőzésében is nagy szerepe van a különféle szűrővizsgálatoknak, mint ahogy más betegségek is korábban felismerhetők, és jobb eséllyel gyógyíthatók, ha időben észrevesszük az első jeleket. Ezért érdemes elmenni a javasolt szűrővizsgálatokra, hiszen egy időben felfedezett betegség életet is menthet.

Anyagi biztonságban
Hazánkban ma még kevesen vannak olyanok, akik előre gondoskodnának anyagilag azokról az időszakokról, amelyek egy betegség miatt keresőképtelenséget okoznak. Pedig váratlan egészségügyi kiadások igen sokak életében felmerülhetnek, ilyenkor jól jöhet az anyagi segítség. A legtöbben nem tudnak ilyenkor nagy összegű megtakarításaikhoz nyúlni, részükre lehetnek megfelelő konstrukciók a biztosítótársaságoknál elérhető élethelyzet programok, vagy a különféle életbiztosítások, egészségbiztosítások.

Ezen biztosítások – konstrukciótól függően – téríthetik a műtéti költségeket, vagy fizethetnek napidíjat a kórházi kezelés idejére, de léteznek olyan csomagok is, amelyek a kiesett munkaidő miatt fizetnek napidíjat. Köthetőek olyan biztosítások, melyek bizonyos betegségtípusok előfordulása esetén nyújtanak anyagi segítséget, míg mások betegszállításban, különféle szűrővizsgálatok elvégzésében vagy gyógytornában is anyagi segítséget nyújtanak. A legtöbb ilyen típusú biztosításhoz 24 órás telefonos asszisztencia tartozik, így bármikor történik a baj, mindig pénzügyi biztonságban tudhatjuk magunkat.

Zubor Kata 

MEGOSZTÁS