Talán nem túlzást azt állítani, hogy az országos összevetésben a kisebb klubok közé tartozó HC Kiskőrösnél kiváló utánpótlás nevelő munka folyik. A fiatalok a korosztályos országos bajnokságokban szereplenek és az adott ligában a nagyvárosok és a jóval komolyabb múlttal rendelkező klubokkal is felveszik a versenyt.
A kiskőrösiek U12-es csapata az országos B kategóriás korosztályos bajnokságban szerepel, ahol ugyan az eredményeket nem jegyzik – itt az utánpótlás nevelés, a folyamatos versenyeztetés és a tehetség gondozás a fő cél -, de a nem hivatalos táblázaton a gárda az 5. helyen áll. A fiatalok a 20 csapatos bajnokságban már túl vannak 10 mérkőzésen, amelyek során 8 győzelem mellett mindössze 2 vereséget szenvedtek. Az együttes szerepléséről a klub elnöke Szekeres Károly elmondta, hogy mintegy 20 fős kerettel dolgozik a bajnoki mérkőzések mellett heti 4 edzéssel a fiatalokkal a Floridából (USA) származó Joseph Fabec vezetőedző és Zoran Jaramazovics másodedző. A gyermekek a Nemzetközi Jégkorong Szövetség által meghatározott szabályoknak megfelelő mérkőzéseken lépnek pályára. Ebben a korosztályban a mérkőzések játékideje 3×20 perc, azonban az eredményeket és a különböző statisztikákat sem vezetik. Ez egy előkészítő bajnokságnak számít, mely az U14-es küzdelmek előszobája. Érdekességként említette meg, hogy a küzdelemsorozatban két erdélyi gárda is szerepel a Gyergyószentmiklós és a Felcsík személyében, akik a hazai pálya jogát feladva minden találkozójukat Magyarországon játsszák le. Mivel a kiskőrösiek nem rendelkeznek a versenyszabályoknak megfelelő méretű pályával, ezért a HC Kiskőrös a „hazai” mérkőzéseit a Ferencváros jégcsarnokában rendezi. A klub elnöke ennél a pontnál megjegyezte, hogy a hosszú távú tervek között szerepel a kiskőrösi Rajz Attila Jégcsarnok játékterének bővítése – a tervek már készen vannak -, ami már a versenykiírásnak megfelelő lenne. A beruházáshoz keresik a forrásokat, pályázati lehetőségeket. Az U12-es csapat tagjaival az a cél, hogy a jövőben megfelelő utánpótlást biztosítsanak az U14-es gárdával, mely utóbbiakkal jövőre már a B kategóriában szeretnének helytállni. A játékoskeretet fele-fele arányban alkotják kiskőrösiek és szabadkaiak. A gyermekek közül kiemelte a kiváló kapusteljesítményt nyújtó Feind Pétert, továbbá a mezőnyben nagyszerűen helytálló Belán Zsombort, Opauszki Martint, Balogh Csanádot, Tihanyi Marcellt, Grausza Dávidot és Tihanyi Leilát.

-Hirdetés-

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS