Előzés megkezdésekor fontos megfelelően felmérni a szemből érkező járművek sebességét, illetve saját előzésünk lehetőségeit. Településen belül, tehát kisebb sebességnél is gondot okozhat, ha nincs idő visszatérni saját sávunkba mielőtt a szemből érkező eléri a mi járművünket.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

2019. január 23-án 16 óra körül Kiskőrösön, a Liget utcában közlekedett egy helyi férfi egy Volkswagen Vento típusú személygépkocsival. A helyszínelési adatok szerint haladása során úgy kezdte meg az úttest jobb szélén álló járművek kikerülését, hogy nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező – egyenesen továbbhaladni szándékozó – Mitsubishinek, ezért összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Képünk:illusztráció

DéKá

MEGOSZTÁS