Január utolsó szombatján a Mohácsi úti Óvoda dolgozói és az oda járó csöppségek szülei fergeteges, hajnalig tartó bált tartottak a Fortuna Étteremben. A bál témája a Country volt, így a belépés csak kockás ingben, farmerban és cowboy kalapban volt érvényes. 

A Fortuna Étterem teljesen megtelt
-Hirdetés-

A vendégvárás 18 órától volt, a helyszínt és a finom vacsorát a Fortuna Étterem szolgáltatta. A zenét a kiskőrösi Music Story zenekar adta a vendégeknek, akik nagyon élvezték az eseményt. A vacsora után a bál a szülők és óvónők által begyakorolt műsorral folytatódott, amit a közönség igazán élvezett, a táncot még vissza is tapsolták, ami természetesen a Cotton Eye Joe című zenére lett betanulva.

Igazán jó hangulatban telt az este

A másik produkcióban két szülő vonatos utazását láthatta a közönség, a műsor után pedig folytatódott a tánc és a mulatság, majd éjfél körül következett a tombolasorsolás.
A vendégek és szponzorok rengeteg tombolát ajánlottak fel, amik nagyon értékes dolgokat rejtettek – a fődíj többek közt két jegy volt az Akasztói Horgászpark és Halászcsárdába, valamint nemzetiségi csomagok, tele finomsággal és használati tárgyakkal.

A bál hajnalig tartó mulatozással zárult, a vendégek mind nagyon jól érezték magukat.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (59 db kép)
MEGOSZTÁS