A hagyományosan a sportcsarnokban megszervezett Szülők-Nevelők bálja az idén szakítva a hagyománnyal a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI ebédlőjébe került megrendezésre.

-Hirdetés-

Az elmúlt szombat este egy igazi dzsungeli környezetbe várták a vendégeket Soltvadkerten, akik érkezésükkor egy-egy pezsgővel koccinthattak.

Udvarhelyi Attila iskolaigazgató nyitotta meg az estet, majd átadta a szót Bergman Mónikának.

Bergman Mónika SZMK elnök

„Az SZMK nevében szeretettel köszöntök minden jelenlevőt a 2018-19-es évi iskolásbálon. Nagy örömömre szolgál, hogy mindazok, akik itt vannak azért jöttek el, hogy jól szórakozzanak és emellett egy nemes célt is támogatni szeretnének. Ez pedig nem más, mint a gyermekeink mindennapjainak szebbé tétele. Az idei évi bevételünkből az iskola könyvtár könyvállományát szeretnénk felfrissíteni. Annak érdekében, hogy a gyermekek a szép és választékos könyvek hatására jobban megkedveljék az olvasást.” – mondta beszédében Bergman Mónika SZMK elnök.

Minden évben, így most is voltak, akik utolsó évüket töltik a Szülői Munkaközösség tagjaként, így megköszönték eddigi munkájukat.

Leköszönő szülők voltak:
– Boda Anita Ildikó
– Béleczki Mónika
– Kelemenné Varsányi Csilla
– Hegyi Gabriella
– Gszelmanné Barbara
– Weinhardt Edit
– Wolf Andrea
– Lacziné Ritter Andrea

A beszédek után megkezdődött a Sa-No-Ti Kft. által készített és szervírozott vacsora, melynek végén a szorgos édesanyák által készített házi süteményekbe lehetett belekóstolni. Az egész estés zenét Kis Gyöngyi és Tasi Tamás szolgáltatta.

Dzsungeli környezetbe öltöztettve az iskola ebédlője

A főszervezők a 3. és 4. évfolyamos szülők voltak, akik hatalmas összefogásról tanúskodtak.

A szervezők köszönik a segítő szülők szorgalmát, akik a dekoráció megalkotásában munkálkodtak, valamint a bál sikeréhez hozzájárultak. Köszönik a rengeteg ajándéktárgyat a helyi vállalkozóknak, felajánlóknak.

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (88 db kép)
MEGOSZTÁS