A Harangvirág Evangélikus Óvoda három hete tartó meseprojektjének záró alkalmát tartották az óvoda tornatermében február 15-én.

-Hirdetés-

A projekt ötletgazdája Tiriczné Szabó Szilvia Tagintézmény vezető és Szentgyörgyi Adrienn óvónő volt. A mesét, mint témát teljesen körbejárták a gyerekekkel, kezdve egészen a mese kialakulásától a mesék könyvekbe szerkesztésén át a mese megjelenítéséig. De nemcsak beszéltek – vagy inkább stílszerűen ”meséltek” – róla, hanem életre hívták a mesék világát a két kezükkel. A tornateremben megcsodálhattuk a kicsik alkotásait, rajzait és egy várat, ami a gyerekek méretének megfelelően volt elkészítve – na jó, ha nagyon akarom én is bemászhattam volna az egyik kapun.

A tornateremben a mesére koncentráltak a gyerekek

De térjünk vissza a projekthez! A legizgalmasabb feladat az volt, hogy mindegyik csoport készítse el a saját mesekönyvét a csoportnevének megfelelően, amit elő is adnak záró alkalommal. Ennek megfelelően a Halacskák és a kis teknősbéka meséjét hallhattuk elsőként a halacska kiscsoporttól.

Halacska csoport

Majd Az Alma címmel egy kiskőrösi családról szóló mesét adott elő az alma csoport. A mese csattanója egy alku volt, mely szerint, ha a kislány megeszi a húslevest, akkor minden nap süt neki az édesanyja almából készült édességet.

Alma csoport

A Napocska csoport Kállay Sándor: Elfáradt már a Napocska című versével indított, azután ők is elmondták saját meséjüket természetesen a Napocskáról, aki elindult megkeresni barátját, a Holdat.

Napocska csoport

A Csigacsalád kirándulni megy című mesét énekeikkel színesítve adta elő a csiga csoport.

Csigabiga csoport

Végül pedig a meseprojekt heteiben szívükhöz nőtt mesét, Az aranyszőrű bárányt a nagycsoport jelenítette meg (narrátor: Szentgyörgyi Adrienn). Műsorukkal mindenkit – a legkisebbtől a legnagyobbig – jókedvre derítettek. A mese elérte célját! Mind az előadók, mind a hallgatók körében… felüdített, békességet adott.

A nagycsoport kis színészei

A Harangvirág óvodásai ezt követően a farsangra készülnek, a karneváli hangulat február 28-án fog tetőfokára hágni az intézményben.

Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (62 db kép)
MEGOSZTÁS