Hosszú évek óta rendszeresen látogatják soltvadkerti fiatalok a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület edzéseit. A gyermekek közül többen értek már el komolyabb eredményeket az országos korosztályos küzdelmekben is.
A kiskunhalasi uszodában készül a fiatalabbak mezőnyében Csontos Kristóf edző vezetésével Schmél Edina, Kiss Panna és Sörös Damján. Az idősebbek között Kiss Virág és Tóth Benjámin készül rendszeresen Novotny Attila edző irányításával.
A fiataloknak nehéz felvenniük a versenyt a legjobbakkal, hiszen Kiskunhalason egy 19 méteres medencében tudnak gyakorolni. Habár a szakemberek és a versenyzők is elmondták, hogy a kisebb méretű medence miatt rá vannak kényszerítve az úszok a gyakoribb fordulásokra és annak technikáját jobban el tudják sajátítani.

-Hirdetés-

Az egyesületben folyó munkáról Novotny Attila elmondta, hogy mintegy 30 évvel ezelőtt alakultak és a kezdetekben gyógyúszással foglalkoztak. A tömegsportból 1992-ben kezdték el egy kisebb csoporttal a versenyszerű úszást. Ez 6-8 évig működött, majd a 2000-es évek elejétől alakult ki az a csapat, amelynek magja alkotja az egyesület verseny úszóit. A heti edzések száma a nagyobbaknál 10-nél is több, a kisebbeknél pedig 3-5 gyakorlással készülnek. Kiemelte, hogy a csapat lelkesedése határtalan és a rengeteg munkának köszönhetően az ország korosztályos élvonalával is fel tudják venni a versenyt.
A soltvadkerti fiatalok úszásának nagy hagyománya van Kiskunhalason, amelyben jelentős szerepe volt Havasi Rózsa tanárnőnek, aki nagyon sok gyermeket hozott ide. A soltvadkertiek közül Kiss Virágot emelte ki, akivel már a babaúszástól kezdve foglalkozott, komoly versenyeredményeket tudott elérni és szép jövő előtt áll. Az edző megemlítette, hogy köszönetét fejezi ki a gyermekek szüleinek, akik akár naponta kétszer is áthozzák a fiatalokat edzésre és a soltvadkerti általános iskolának, mert mindenben partner az intézmény. A soltvadkerti gyermekek az országos versenyeken és a diákolimpiai küzdelmekben is értek már el komoly eredményeket, amely mögött az iskolájuk támogatása és a szülők áldozatkészsége biztosítja a megfelelő hátteret.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS