Az alábbi eset tavaly nyáron történt, mostanra vádemelési javaslattal az ügyészségre kerültek az iratok.

-Hirdetés-

Az izsáki rendőrök vádemelést javasolnak annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint több szabályt is megszegett munkavégzése során.

Felújítást végeztek egy Izsáki háznál 2018 nyarán. A villanyszerelési munkálatok befejezését követően hozzávetőleg egy hét elteltével az egyik elektromos vezetékelosztó doboznál durranást hallott a tulajdonos, majd a dobozt eltakaró fa lambéria kigyulladt. A tüzet a nő élettársa a helyszínen eloltotta, így az nem tudott továbbterjedni, de akár az egész épület is leéghetett volna.

A nyomozás során kirendelt igazságügy szakértő véleménye szerint a szerelő több villamos létesítési, illetve biztonsági szabályt megszegett. A meglévő alumínium vezetéket egy sorkapocsban rézvezetékkel kötötte össze, és erről az áramkörről üzemeltettek több nagy teljesítményű elektromos fogyasztót. Az elosztó dobozt el is takarta, így a hő nem tudott távozni. A szabálytalan vezetékkötés túlmelegedést okozott, ami a borítás miatt hűlni nem tudott, ezért keletkezett a tűz.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az Izsáki Rendőrőrs munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Képünk illusztráció

DéKá

 

MEGOSZTÁS