Éves közgyűlését tartotta meg február 26-án Kiskőrös Város Hegyközsége a helyi Művelődési Központban. Az eseményre a tagság részéről nem mutatkozott nagy érdeklődés, mely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes volt.
A hegyközség jelenleg 1282 taggal működik, melynek elnöke Takács László és a választmány tagjai még Ba Andor, Béleczki Mihály, Faragóné Opauszki Ildikó, Kelemen Pál, Kiss Zsoltné, Kunföldi Pál, Szentpéteri Attila és Kurucz Pál.
Az Ellenőrző Bizottság Újvári Pál elnök vezetésével dolgozik, amelyben az elhunyt Csővári István helyett új tagként Jancsovics Zsolt személyéről döntöttek, és további tag még Kecskeméti János.

A közgyűlésen a törvényi változásokhoz igazodva döntöttek az alapszabály módosításáról.

-Hirdetés-

OFJ termékleírás módosítása
Elhangzott, hogy döntés született a Duna-Tisza közi OFJ termékleírás módosításáról, mely 2019. augusztus 1-jén lépne hatályba. A témáról Pszota István hegybíró elmondta, hogy a kérelmet a Kunsági Borvidék, a Hajós-Bajai Borvidék és a Csongrádi Borvidék hegyközségi Tanácsa nyújtja be a szakminisztériumhoz, melyet támogatott a közgyűlés. Ezáltal módosul a Duna-Tisza közi oltalom alatt álló földrajzi jelzés megnevezésű ún. „földrajzi árujelző”. Ebben szerepel új elemként a „pezsgő kategória”, a „szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor” és a „fehérbor készítés lehetősége Ister (Bácska), valamint Castellum (Pannónija) szőlőfajtából” termékkategória felvétele.
A bianka szőlőfajta hozta a legtöbb termést
A Hegyközség tavalyi évben végzett munkáját Takács László elnök összegezte. Elmondta, hogy igényként merült fel, hogy a szüret előtt az árak konkrét ismeretében tartsanak közgyűlést. Tekintettel arra, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa júliusban kiadta az árprognózisát mind a 22 közgyűlés részére, így okafogyottá vált ennek megtartása. Az árprognózist a felvásárlók is megkapták, és ismertette a szüret részletes eredményeit. A Hegyközség területe 2.292 ha, melyen a szüret kezdési időpontja augusztus 1-je, a befejezésének napja pedig október 10-e volt. A 2.096 ha leszüretelt területeken 300.377 mázsa szőlőt szedtek le. A felvásárolt szőlő mennyisége 299.165 mázsa volt, melyből a járulékalapot 268.810 mázsa képezte.

Az átlagtermés az összes terület vonatkozásában 133 q/ha, a leszüretelt területek tekintetében nézve pedig 140 q/ha volt.

A fajták megoszlása hektáronkénti átlagban: aletta 145 q, bianka 171 q, cserszegi fűszeres 120 q, ezerjó 137 q, generosa 139 q, kékfrankos 120 q, pinot blanc 154 q, zweigelt 125 q. A felvásárolt szőlőt tekintve 1.000 és 5.000 q közötti mennyiségeket vett át 25 felvásárló, összesen 22.000 q mennyiségben.
A legjelentősebb felvásárlók:
Kuti Borászat 69.000 q, Kiss és Társa Borászat 50.000 q, Kossuth Pinceszövetkezet 30.000 q, Gáborvin Kft. 22.000 q. A nettó kg-kénti átlag árak/az árprognózis tekintetében: aletta 68/71 Ft, bianka 63/68 Ft, cserszegi fűszeres 78/83 Ft, ezerjó 69/77 Ft, generosa 71/78 Ft, kékfrankos 89/95 Ft, pinot blanc 63/-FT, zweigelt 80/96 Ft. A területek nagyságát tekintve: 0-2 ha – 555, 2-5 ha – 220, 5-10 ha – 95, 10 ha felett pedig 24 hegyközségi tag művel szőlőt. Ebből az látszik, hogy a térség birtokszerkezete elaprózott. A felvásárlókkal a szüret előtt sikerült egyeztetni a mennyiségekről, azonban az árról nem. Mindenki el tudta adni a termését és szőlő nem maradt a tőkéken. Az árak alacsonyak voltak, amelyet szerencsére a jó termésátlagok valamelyest kompenzáltak. Kiemelte a Szentpéteri Borpincét és a Vass Borászatot, akik a hazai és a nemzetközi versenyeken is folyamatosan érnek el szép eredményeket.

Rizlingszilvániból ültettek a legtöbbet

Az elmúlt évben végzett hatósági munkáról Pszota István hegybíró számolt be. Elmondta, hogy a borszőlő ültetvények esetében a hegybíró felé nem kell benyújtani kivágási kérelmet a 2017. évtől kezdődően, kizárólag utólagos bejelentés szükséges a HNT által rendszeresített formanyomtatványokon. Az előző évben 66 bejelentést nyújtottak be, melynek alapján 38,38 ha újratelepítési jogosultság keletkezett, ez a 2017. évi érték 141 %-a. A bejelentésekben szereplő ültetvények fajta-összetétele az alábbiak szerint alakult: (1) Rizlingszilváni (14,94 ha), (2) Bianca (7,77 ha), (3) Kövidinka (3,28 ha), (4) Ezerjó (2,27 ha). Tavaly sem volt lehetőség támogatott borszőlő ültetvény kivágásra.

A kipusztult ültetvények esetében továbbra is megoldható a művelési ág változás hegybírói hozzájárulással, ezt a Földhivatali kérelem nyomtatványon lehet megtenni.

Elhangzott, hogy a 2017-es évhez viszonyítva jelentősen növekedett az új telepítési, átváltott telepítési és újratelepítési kérelmek száma. A 2018-as naptári évben összesen 287 kérelem érkezett, ami 212,54 ha telepítési és fajtaváltási szándékot jelentett a tagság részéről. Ez a 2017. évi érték 412 %-a, hektárban számolva. A növényvédelmi előjelző rendszer 2018-ban is a szokásos módon működtették. A heti rendszerességgel kiadott aktuális növényvédelmi táblázatot a kábel tv képújságjában láthatták, vagy a hegyközség hirdető tábláján olvashatták. A rendszer idén májustól ismét működik majd a szüreti időszak kezdetéig. A jégkár elhárító rendszer tekintetében a város közigazgatási területén működő 3 talajgenerátor közül egy működtetésének anyagi és személyi feltételeit biztosítja a hegyközség. A jégesők kártételének mértékét igyekeznek csökkenti és elmondható, hogy az előző évben sem volt komolyabb jégkár a hegyközség területén.

2018. évben keletkezett ügyiratok a Hegyközségnél:
-Kiadott szőlő származási bizonyítvány – 4.826 db
-Kiadott bor származási bizonyítvány – 2.330 db
-Telepítési, fajtaváltási engedély kérelem (új tel., átv. tel. újratel.) – 287 db
-Telepítési, újratelepítési engedély módosítási kérelmek – 33 db
-Kivágási bejelentés – 66 db
-Művelési ág változáshoz hozzájárulás – 14 db
-Szakhatósági hozzájárulás (rend. művelés) – 62 db
-Hegyközségi tagság igazolás, névj. törlés, új tag – 232 db
-Elővásárlási joghoz kapcsolódó igazolás, tájékoztatás – 104 db
-Szerkezet-átalakítás helyszíni szle. jkv. – 70 db
-Határozat/végzés (járulék, engedély, jog) – 1522 db
-Értékesítési és készlet jelentés – 237 db
A számadatokat tekintve a 2017-es évi ügyiratszámhoz viszonyítva ez 3,5%-os a növekedést jelentett.

Az éves járulékkal együtt fizetik a jégelhárítás díját

A jelenlévő tagság határozatot hozott az idei évben fizetendő járulék díjáról és módjáról. Eszerint hektáronkénti 3.000 forintos éves járulék kiegészül a jégelhárító rendszer 400 Ft/ha díjával és egy összegben kerül elszámolásra. A változtatás által csökken az adminisztrációs munka és annak költségei is.

5,4 millió forintos eredménnyel zárták az évet

Az elmúlt év gazdálkodásáról az Ellenőrző Bizottság elnöke Újvári Pál tartott beszámolót. Elmondta, hogy a 2018. évi nullás eredményű tervhez képest ténylegesen 5.460.895 Ft összegű mérleg szerinti pénzügyi eredményt értek el 2018-ban. Amennyiben ehhez az összeghez hozzáadásra kerül a 2018. évi nyitó 4.784.882 Ft eredmény tartalék, akkor a hegyközség 2018. 12. 31-én 10.245.777 Ft eredménytartalékkal rendelkezik a következő évek esetleges többlet kiadásainak fedezetére. Kiskőrös Város Hegyközségének 2018-ban a naplófőkönyv szerint összes bevétele 23.893 eFt, mely 6.158 eFt-tal több a tervezettnél. A tagi-és felvásárlási járulékok 22.372 eFt összes tényleges bevételi összege 6.347 eFt-tal lett több a terv szerintinél, ami jelentős növekedés. Amennyiben a járulékok belső összetételét nézzük, akkor az látszik, hogy a borforgalmi járulék összességében 2.086 eFt-os, a szőlőforgalmi járulék 4.241 eFt-os, a terület utáni járulék 20 eFt-os növekedést mutattak a tervhez képest. A Hegyközség naplófőkönyv szerinti összes kiadása 18 432 eFt volt, amely 697 eFt-tal lett több 2018 évi tervhez képest, ami a személyi- és a működési költségek növekedésének, valamint új számítógépek és irodai eszközök vásárlásának az eredménye.

Összegzésként megemlítette, hogy a Hegyközség jól gazdálkodott, pénzügyi helyzete egész évben stabil volt, nincs adó- és járulék, valamint szállítói és egyéb tartozása, az évek során elért eredményeiből képzett eredménytartalékok felhalmozott összegei adtak és adnak biztosítékot a működéshez.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS