A farsangi időszak végéhez, húsvét kezdetéhez több népszokás is kapcsolódik. A kiskőrösi óvodákban is nagy hangsúlyt fektetnek hagyományaink átadására. A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól, ezért az óvodások gondűző cédulákat akasztottak rá, a papírokra pedig azt írták rá, amitől szeretnének megszabadulni, majd tűzbe vetették azokat. Az utóbbi időben, azonban a tűzzel sokaknak meggyűlik a baja. Mivel napok óta tűzgyújtási tilalom van érvényben megyénkben is, ezért a Mohácsi Utcai Tagóvodában március első napján a kiszebábot jelképesen inkább úsztatták, ami igaz úgy nézett ki mintha vízbe fojtanák, de az ovisok megkönnyebbülésére az óvónők kiemelték a vízből. Ha a kiszebáb nem is úszott el, de remélhetőleg  a gyermekek félelmei igen.

Remélhetőleg elúsztak a félelmeik
-Hirdetés-

Rossz álmok, anyával való veszekedés, szellemek, sírás, betegség, bogarak, sötétség fóbiái kerültek a cédulákra. A télűzésre ellátogattak a Thököly utcai óvodások is, ahová mindenki a saját készítésű maszkjával és kiszebábjával érkezett.

Ha álarcot veszek akkor ugye nem látsz engem?

A gyerekek nagy örömére előkerültek a dobok, csörgők is, hiszen a zajkeltés is hozzájárul az ártó szellemek, a rossz dolgok elűzéséhez. Az udvaron tavaszköszöntő versikéket, míg tánc közben dalokat énekeltek. Meglepően jól táncoltak a gyerekek.

Az óvónők is aktívan részt vettek a programban

Vlocskóné Csatlós Erzsébettől azt is megtudtuk,hogy az “Így tedd rá!” képzésnek köszönhetően az óvónők játékos formában tanítják meg a néptánc alapjait. De hogy miről is szól pontosan ez a képzés, arról következő cikkünkben olvashatnak?!

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS