A Trizoli Jótifuti Egyesület szervezésében –Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával – farsangi jelmezes futásra és kerékpározásra várták az érdeklődőket március 2-án Kiskőrös főterére. A szervezők az esemény részvételi díját 10 palacsintában határozták meg…
A programról Kuti Zoltán főszervező elmondta, hogy első alkalommal rendezett az egyesület Kiskőrösön jelmezes futást és kerékpározást. A városban korábban rendeztek szilveszteri futásokat, kerékpározásokat, de az elmúlt évben ez megszűnt. Sokan jelezték az egyesület felé, hogy az év végén elmaradt esemény helyett legyen farsangi futás, kerékpározás és így jött az ötlet, hogy megszervezzék ezt a programot.

-Hirdetés-

Nagy várakozással tekintettek a program elé, melyre örömteli módon szép számmal érkeztek a résztvevők. A nevezési díjat voltak, akik frissítő italokra vagy süteményekre váltották át. A helyieken kívül érkeztek ide Soltvadkertről és Szabadkáról is néhányan kerékpárral. A résztvevők a városközpontban egy kis kört tettek a nagy áruházat megkerülve a Sétáló utcán keresztül haladva a picikkel és a kerekesszékesekkel. Ezt követően lassú tempóban a Béke utcai körforgalomig és visszahaladtak, ami után a főtéren fogyasztották el jó hangulatban a hozott ételeket és frissítő italokat.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS