Szalagavató ünnepséget tartott a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium március 2-án szombaton, Kiskőrösön.

-Hirdetés-

Az eseményen külön köszöntötték Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés elnökét; Kiskőrös város polgármesterét, Domonyi Lászlót; Barkóczi Ferenc korábbi polgármester urat és a képviselő-testület megjelent tagjait, valamint a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatóját, Papp Gyulát és Antalfi Antalt, az iskola korábbi igazgatóját.

Az ünnepséget a kiskőrösi zeneiskola fanfárja nyitotta, majd a 9.A és 9.B osztály palotás tánca következett.

Palotás

Folytatásul a 10.B, 10.A, 11.B és a 11.A osztályok produkciója következett, melyeknek témája: A nagy ho-ho-horgász, a kőkorszaki szakik, a Karib-tenger kalózai és a mesés India volt.

Karib-tenger kalózai

Ezután következtek az este legfontosabb pillanatai, amikor a végzős diákok megkapták a szalagot. Az iskola diákjai nevében Kiss Viktória 11.B osztályos tanuló köszöntötte a végzősöket.

Elsőként az 5/13.A, a pénzügyi-számviteli ügyintéző osztály tanulói léptek ki (Osztályfőnök: Ambrus Tamás). Majd őket követte a 12.B osztály, informatika és ügyvitel ágazati szakgimnáziumi tanulók (Osztályfőnök: Horváth István). 12.A osztály, közgazdaság és gépészet ágazati szakgimnáziumi tanulók (Osztályfőnök: Horváth – Kőrös Tünde). 

Szalagtűzés

A szalagtűzés közben Opauszki László 12. B osztályos tanuló énekelte el a Quimby együttes Most múlik pontosan című dalát, mely után a szalagtűzés folytatódott:

3/11/3 osztály, épület- és szerkezetlakatos és eladó tanulók (Osztályfőnök: Kovács Ilona).
3/11/2 osztály, hegesztő tanulók (Osztályfőnök: Rakonczai Sándor).
3/11/1 osztály, vendéglátó eladó és asztalos tanulók (Osztályfőnök: Tóthné Sási Katalin).

A végzős tanulók nevében Krizsán Zsófia 12.A osztályos tanuló mondta el búcsúzó beszédét.
A szalagtűzés után a végzősök levonultak, és a Republic együttes Erdő közepében című dalát, Szabó Anna 10.A  osztályos tanuló adta elő.
Az ünnepséget a hagyományokhoz híven a végzős diákok tánca zárta. A bécsi keringőt követően a diákok felkérték szüleiket.

Keringő

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (164 db kép)
MEGOSZTÁS