Március 4-én rendezte meg a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, és AMI a már minden évben hagyományosan megtartott alsó tagozatos prózamondó versenyt.

A négy évfolyamból 14 diák indult a versenyen. Idén a „Népek meséi” elnevezést kapta a rendezvény, hiszen olyan országok meséit hallhattuk, amelyek nem annyira ismerősek a magyar fül számára.

-Hirdetés-

A négy első helyezett mellett három különdíj is gazdára talált, de ezen felül minden kisdiákot egy kis ajándékkal lepett meg a zsűri.
Idén is öttagú bírálóbizottság döntött a díjak sorsárólDely Zsuzsanna igazgatóhelyettes, Szegediné Huczek Katalin magyar és német szakos tanár, Nagy János könyvtáros, Árkiné Szénási Éva óvodapedagógus, valamint Zsikláné Szarka Judit nyugdíjas tanító néni.

A komplex irodalmi verseny díjazottjai

A verseny szünetében kerültek átadásra a rajzverseny, valamint a komplex irodalmi verseny díjai is, melyek azonos témakörben készültek el.

„A gyermekek nagyon bátran, ügyesen teljesítettek, azt hiszem, méltán lehetünk büszkék rájuk.” – méltatta a versenyzőket Medveczki János.

Medveczki János ismertette a verseny és a díjkiosztás menetét

Mesemondó verseny díjazottjai:
Első évfolyam
1. helyezett: Maczelka Gellért
Második évfolyam 1. helyezett: Halász Anna Róza
Harmadik évfolyam 1. helyezett: Vancsik Hunor
Negyedik évfolyam 1. helyezett: Pék Hanna
Különdíjasok
: Trója László Róbert, Lénárt Hunor, Varsányi Petra, Nagy Nóra

A komplex irodalmi verseny helyezettjei:
Harmadik évfolyam
1. helyezettek: Trapp Bence, Fejes Kíra, Dági Patrik, Frittman Eszter
Harmadik évfolyam 2. helyezettek: Bozsóki Dóra, Tóth Eszter, Vida Dorka, Csápek Mátyás, Köhler Patrik, Nagy Nóra, Révész Kíra, Sipos Kende, Szabó Anett, Takács Liza
Harmadik évfolyam 3. helyezettek: Czene Bíborka, Tímár Norbert, Marosi Nelli, Suhajda Kincső, Ferencfi Loretta
Negyedik évfolyam 1. helyezettek: Kurfis Olivér, Sörfőző Marcell
Negyedik évfolyam 2. helyezettek: Király Emese, Pálinkás Teofil, Városi Filip, Virág Nóra, Opóczi Nadin, Varsányi Viktor
Negyedik évfolyam 3. helyezettek: Csővári Zita, Lehóczki Lilla, Szomor Bíborka, Nagyapáti István

A rajzverseny díjazottjai:
Első évfolyam
1. helyezett: Kurfis Bálint
Első évfolyam 2. helyezett: Antal Zsolt
Első évfolyam 3. helyezett: Ivanics Izabella
Első évfolyam különdíjas: Ritter Áron

Második évfolyam 1. helyezett: Péli Olívia
Második évfolyam 2. helyezett: Schmél Edna
Második évfolyam 3. helyezett: Kemény Péter
Második évfolyam különdíjas: Farsang Georgina, Zsikla Dominika

Harmadik évfolyam 1. helyezett: Dági Patrik
Harmadik évfolyam 2. helyezett: Csóka Gergely
Harmadik évfolyam 3. helyezett: Palla Bence
Harmadik évfolyam különdíjas: Vida Dorka

Negyedik évfolyam 1. helyezett: Melkvi Máté
Negyedik évfolyam 2. helyezett: Maczelka Boróka
Negyedik évfolyam 3. helyezett: Kovács Dorián
Negyedik évfolyam különdíjas: Frittmann Áron

 -K.Gy.-

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS