Mint tudjuk, idén a kiskőrösi zeneiskola -új nevén: SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola- már az 50. születésnapját ünnepelte, ezért idén jóval több a különleges program, koncert az intézményben.

Idén 50 éves a kiskőrösi zeneiskola
-Hirdetés-

Március 13-án 18 órától fogadta az érdeklődőket a zeneiskola hangversenyterme, ahol két különleges tehetség kápráztatta el a komolyzenét kedvelőket. 

A koncerten két zongorista lépett fel, Csőke Noémi, és Varga Viktor. Mindketten a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongora tanszakos növendékei, tanáruk Radványi Mária. A koncert, nevét a tényleges ráhangolódásról kapta, ugyanis a két fiatal szorgosan készül, “hangolódik” a VII. Delley József Zongoraetűd-versenyre. 

Soltiné Samu Zsuzsanna intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket

A koncertet az intézmény igazgatónője, Soltiné Samu Zsuzsanna nyitotta meg, majd átadta a szót a diákok felkészítő tanárának, aki néhány mondatban bemutatta a fellépőket.

Elsőként Varga Viktor lépett a színpadra, aki végzős az iskolában. A következő darabokat adta elő:

  • Bach: E-dúr prelúdium és fúga
  • Schumann: In der Nacht 

Őt követte Csőke Noémi, aki 11. osztályos tanuló, és a további darabokkal kápráztatta a közönséget:

  • Liszt: H-moll ballada
  • Debussy: Images- Fények a vízen, Hódolat Rameu-nak
  • Bartók: Kolindák 2. sorozat
  • Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

Az előadás különleges élmény volt, és sok sikert kívánunk a zongoristáknak a továbbiakban!

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS