Március 16-án több, mint 180 vendég érkezett az első alkalommal megrendezett Dutrás Bálra, amit a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör szervezett meg.

-Hirdetés-

Az ötlet a társaság tagjaitól származik, akik úgy gondolták, ők is csatlakoznak a bálak sorába, és milyen jól tették, hiszen első báljuk fantasztikusan sikerült. A helyszínt és finom vacsorát a Fortuna Étterem szolgáltatta, az est hangulatáról pedig végig a közismert Szamosi Band gondoskodott.

Szamosi Band
Egy bál sem maradhat el tombola nélkül, ahogy ez sem, rengeteg értékes nyeremény várt gazdára, amit a vendégek és szponzorok ajánlottak fel. Az egyik fődíj nem más volt, mint 40 tombolajegy a nyári Dutra Találkozóra, de volt sok más értékes nyeremény is.

A Kiskőrösi Dutra Baráti Körnek mélyre nyúló története van, és nem csak Kiskőröst érinti. A bálra országszerte, például Budapest, Sopron, Békéscsaba környékéről is érkeztek a mezőgazdaság és a dutra traktorok iránt érdeklődők.

a Dutra Baráti Kör

A Dutra Baráti Kör tagjai: Kis Zsolt-elnök, Gyalog Tamás-alelnök, Ba László – alenök, Barkóczi László, Belák József, Csermák Pál, Krecs Gábor, Major Péter

Az esemény szervezésében végig jelen volt Bartha Károly, aki rengeteget segített a Dutrás csapatnak. Ennek a kis társaságnak és mindenkinek, aki jelen volt az eseményen, valamint az ez iránt érdeklődőknek, hiszen a Dutra nem csak egy hobbi, vagy munka, hanem szenvedély is. 

Mint minden évben, idén is lesz Dutra Találkozó Kiskőrösön, ráadásul már 7. alkalommal, idén Pünkösdkor, június 7. és 9. között.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (67 db kép)
MEGOSZTÁS