Már hagyományosan a március 15-éhez kötődő hosszú hétvégés ünnepen tartják Izsákon az Izsák Kerülő Off-Road Farsang Túrát. A Kajla Off-Road Tanyán gyülekező terepjárósok, quadosok és motorosok a kiadós reggeli után immáron hetedik alkalommal reggel 9 órakor indultak útnak. A természetjárásra Fertig József szervező meghívta a D.O.R.T. – Dél-Alföldi Off-Road Túra és Katasztrófavédelmi Egyesületet, hogy szimulált katasztrófa helyzetek megoldásaival tegyék változatosabbá az eseményt.

-Hirdetés-

 

Gyuris Norbert könnyedén kel át a farönkökön

A mintegy 50 kilóméteres távon tájékozódási és szimulált baleseti helyzeteket oldottak meg. Erről kérdeztük Gyuris Norbertet a DORT vezetőjét:

-Tisztelettel és nagy örömmel fogadtuk el Fertig József felkérését, hiszen kevesen tudják még, hogy a bajban van segítség és a DORT Speciális Mentő Egyesület Bács-Kiskun megyében a kiskőrösi járásban is tevékeny. A mostani bemutatóra egy tájékozódási feladattal, egy homokcsapdába esett család mentésével és sajnos a mostani időjárás viszontagságai miatti erős szélviharok által a járt utakra kerülő akadály – többnyire kidőlt fák – eltávolítása volt feladatként kitűzve.

Végigkísértelek benneteket az útvonalon és a GPS koordináták alapján gyorsan odataláltunk a homokbányához, ahol egy terepjáró belesüllyedt a homokba két felnőtt és két gyermek került bajba a szimulációban. Szó mi szó… Egy terepjáró?
-Nos, igen, mivel terepjárós túra, nem akartunk személyautóval példát mutatni, de gondolj csak bele mi van télen? Ha leesik egy 20 centis hó még a köves úton is megvan a baj és az ilyen tréningek, bemutatók ott élesben működnek.

– Látványos csörlőzés volt. A menet felénél megálltunk, mert akadály került az útra. Itt volt kidőlve pár fa, erről mondanál valamit?
-Ebben a helyzetben a bemutató arról szólt, hogy ilyen akadályon egy mentőautó nem tud átkelni, de nekünk van olyan járművünk – Quad – amivel ez leküzdhető, és amíg eltávolítjuk az akadályt az egyéb járművek elől, például az orvosi segítség a helyszínre érhet időben.

– Szeretnél még mondani valamit?
Igen. Itt szeretném megköszönni, mint egyesületi vezető a résztvevőknek a profi munkát és Fertig Józsefnek a felkérést. Valamint fel szeretném hívni mindenki figyelmét, hogy egyesületünk szívesen fogadja az adó 1%-át, amit technikai ezközeink bővítésére fordítunk.
D.O.R.T. Katasztrófavédelmi speciális magán mentőcsoport adószám: 18469219-1-06
Köszönjük!!!

Sokan voltak kíváncsiak a bemutatóra

A gyakorlaton részt vett:
– Gyuris Norbert
– Fertig József
– Oroszi Zoltán
– Oláh József
– Pap Tibor
– Major Péter
– Deák Sándor
– Antal Zoltán

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (65 db kép)
MEGOSZTÁS