Az óvodában a tehetséges gyermekek fejlesztése történhet az óvodai csoportban, illetve kreativitást fejlesztő „tehetséggondozó” foglalkozásokon. A gyerekek szabadon dönthetnek, hogy részt vesznek-e a felkínált tevékenységben. A foglalkozások nyitottak, bármikor bárki bekapcsolódhat vagy kiléphet. Természetesen ezek a foglalkozások is játékosak. A Kiskőrösi Óvodák tagóvodáiban tehetséggondozás keretében 25 gyermeket tanít Kalmár Benedek, aki már 1980 óta adja át sakktudását.

Kalmár Benedek
-Hirdetés-

Először „parasztháborút” és „nyuszit” játszanak a gyerekek, ezekkel a játékos feladatokkal sajátítják el az alapokat.  A tehetséges fiatalok fél év alatt igen jól megtanulnak sakkozni.

Tudásukat bizonyíthatják majd az Óvodások Bács-Kiskun Megyei Sakkbajnokságán, ami júniusban kerül megrendezésre.

Kalmár Benedek az óvodás korú gyermekeknél megváltoztatná a verseny szabályzatát, mert szerinte túl szigorúak, és elveszik a gyerekektől a játék élményét.

Parasztháború

A sakkban nincs vesztes parti, minden partiból ki lehet lépni. Arra tanít, hogy minden helyzetben találjuk fel magunkat. Ahogyan a játékban nincs hátralépés, úgy az életben is mindig csak előre nézzünk! – vallja Benedek bácsi.

A sakk mindenkinek örömet ad, fejleszti a gondolkodást, erősíti a problémamegoldó képességet – játszva tanít.
Fejlesztő hatásai: siker- és kudarc tűrése, koncentrációképesség növekszik, önfegyelem fejlődése, emlékezet, képzelőerő, probléma megoldás, térlátás, kreativitás, fantázia, tanulási képesség.

A sakk révén a játékos megtanulja a küzdeni tudást, az időbeosztást és a szabálykövető magatartást.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS