Szerencsésnek mondhatják magukat azok az apukák, akiknek gyermekük a Kiskőrösi  Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodájában nagycsoportos, ugyanis Nagyné Lehoczki Éva kezdeményezésére már ötödik éve méltó módon ünneplik az édesapákat. A katolikus egyház március 19-én Szent József napján köszönti az édesapákat, ehhez a dátumhoz közel eső pénteki napon az idei évben március 29-én tartották meg az Apák napját.

-Hirdetés-

„Mindig gyermekeitek mellett álljatok, hagyjátok, hogy növekedjenek, de álljatok közel, nagyon közel hozzájuk, szükségük van rátok, szükségük van jelenlétetekre, közelségetekre és a szeretetekre. Köszönet mindazért, amit gyermekeitekért tesztek”- köszöntötte Éva óvó néni a jelen levő édesapákat.

Apró dolgokkal szerzünk nagy örömet igazán

Minden alkalommal versekkel, énekekkel,közös tánccal és ajándékkal várják az édesapákat. A program része a közös játék is, amit az idei évben mozgásos gyakorlatokkal oldottak meg a feladatokban Parragné Vajas Beáta segédkezett. A délutánt szeretetvendégséggel zárták.

A kedves kis műsor részeként egy kicsi lány a verse után egyszer csak felszólalt ”Ezt a verset az anyukám írta!” Világszerte más időpontokban ünneplik az Apák napját, Magyarországon a világi ünnep június harmadik vasárnapja. Az édesanya, aki a verset írta nem más, mint Nagy Anikó, versével ezúton köszöntjük mi is az édesapákat.

Tudod e mit jelent a kislányodnak lenni?

Minden reggel kézen fogva együtt az oviba menni.
Nem félni,nem megijedni,két ölelő karodban biztonságban lenni.
Veled barkácsolni, fúrni és faragni.
Hosszú biciklitúrákat közösen megtenni.
Ovis élményeket boldogan mesélni,
Játszani, kacagni, sírni és nevetni.
Esténként hozzád bújni, esti mesét hallgatni.
A te hangodra álomba merülni.
Veled álmodni a jóról, a szépről.
A mesebeli királylányos jövőképről.
S ha egyszer öreg leszel és fáradt
Én fogom a kezed és ölelem vállad.
Én fogok neked az életemről mesélni,
Mert soha nem feledem,
milyen jó a kislányodnak lenni!

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS