Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és AMI, a „Honvédelmi Sportszövetséghez aktív kötődést kialakító, köznevelési intézmények fenntartói által szervezendő iskolai programok támogatásához” című pályázat megvalósításával, 2019. március 29-én, honvédelmi napot tartott. A program legfontosabb nevelési céljai: hazaszeretet, honismeret, küzdeni tudás a közösségért, közösségépítés, közösségformálás, a tolerancia fontosságának kiemelése, élmény-központúság, pályaorientáció, fizikai aktivitás, honvédelmi és történelmi ismeretek bővítése. A programban a felső tagozatos tanulók vettek részt.

-Hirdetés-

Előzetes feladatként az osztályoknak a honvédelemi nap témájához kapcsoló plakátot kellett készíteni, és rögtönzött kiállításon bemutatni. A rendezvény napján hat különböző helyszínen, osztályonkénti csoportosításban, forgószínpadszerűen járták végig a program elemeit.

Az 5.a osztály győztes plakátja

A honvédségi előadáson, dr. Tótka Zsolt orvos alezredes, a vadászpilótákat érő élettani hatások kapcsán, az egészségünket érintő érdekes ismeretekkel keltette fel a gyerekek figyelmét. A mentősök bemutatóján, Riczu Norbert, a szabadszállási mentőállomás vezetője és Rézműves Mihály mentő szakápoló, a baleset esetén elvégzendő legfontosabb feladatokat igyekeztek tudatosítani. Az elmélet mellett, a gyerekek, gyakorolhatták is az életmentés teendőit. A rendőrségi előadáson, Kuti Erika c. r. őrnagy, a rendőrség szervezeti felépítéséről és feladatairól, valamint a rendőri hivatásról adott ismereteket. Pozsgainé Avramucz Erzsébet r. százados és Kerti Máté r. őrmester a gyakorlatban is bemutatott, a rendőrségnél használt néhány eszközt. Az iskola pedagógusai, az osztályokból alakult csapatok részére kvíz és akadályversenyt szerveztek. Az „Ismerd meg hazádat!” honfoglaló kvíz, irodalmi, nyelvi, honismereti, környezeti témaköröket magában foglaló szellemi vetélkedő. A „Mozogj az egészségedért!” akadályversenyen, tornatermi elemekből, változatosan összeállított ügyességi pályán, egymás ellen küzdöttek az osztályok csapatai.

A nap legnagyobb érdeklődést kiváltó rendezvénye a hagyományőrzők bemutatója volt. A Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviseletében, Ugray Csaba és Szeibel Máté, a két világháborút felölelő időszak haditechnikájába és katonái életébe adtak betekintést. A Magyar Királyi Honvédség korabeli egyenruháját viselő előadók, és a bemutatásra került, kézbe vehető eszközök, egyfajta időutazást előidézve jelenítették meg az akkori katonaéletet. Hitelt érdemlően mutatták be a magyar katonák hazaszeretetből táplálkozó hősies helytállását, ami igazi példaként szolgálhat a ma ifjúságának.

A honvédelmi nap végén került sor az eredményhirdetésre. Az elkészített plakátok, a kvíz és akadályversenyen szerzett pontok alapján az első helyezést az 7.c osztály nyerte, a 6.b és 6.c előtt. Jutalmuk hátizsák és füzetek voltak.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS