Pohankovics András önkormányzati képviselőként 2014 óta szolgálja az itt élőket Kiskőrös szívében, az 1. választókörzetben, és szintén ettől az évtől végzi alpolgármesterként Domonyi László polgármester mellett az ezeken felüli városirányítási feladatokat.

-Hirdetés-

Mindig is a közösségért való tenni vágyás vezérelte, ezért vállalta munkája és saját gazdasága mellett a képviselőségi feladatokat, amikor pedig arról kérdeztük, hogyan jut ideje minderre, annyit mondott: „az idő az értékrendek közötti választás”. A feladatok folyamatosan érkeznek, de munkájának is köszönhetően választókörzetében az elmúlt választási ciklusban számtalan fejlesztés valósult meg, mely mind-mind az itt élők jobb életkörülményét és elégedettségét hivatott szolgálni. Interjúnkban képviselői munkájáról kérdeztük.

Mióta vagy képviselő?

2014-ben választottak meg az 1. számú választókerület önkormányzati képviselőjévé, és azóta vagyok egyben a város alpolgármestere is. Amikor 2014-ben visszaköltöztünk feleségemmel szülővárosunkba Kiskőrösre, akkor érkezett a felkérés, hogy vállaljak képviselői feladatokat. Rövid gondolkodási idő után igent is mondtam, mert mindig volt bennem egy olyan szándék, hogy a közösségért igyekezzek tenni.

Hiszem, hogy a képviselőség olyan formája ennek a fajta ambíciónak, ahol amellett, hogy sokat lehet tenni magáért a lakókörnyezetünkért, ahol élünk, és azokért a polgárokért, akiktől a felhatalmazást kaptam, emellett az egész városért és a kistérségért is felelősséget vállaltunk, és aminek a fellendüléséért mindannyian dolgozunk.

Hogy fér bele ennyi minden a napirendedbe?

Én abban hiszek, hogy az idő az értékrendek közötti választás, és hogyha az ember magában jól el tudja különíteni a feladatokat, és azt is, hogy egy-egy feladatra mennyi időt szán, akkor a többi már a hatékony időbeosztás kérdése. Ezt tanulni lehet és kell is. A Hufbau Akker-Plus Kft.-nél való projekt vezetői munkám során is nagy hangsúlyt fektetek a hatékonyság megtartására és lehetőség szerinti növelésre. Mellette el tudom látni az önkormányzati képviselői feladataimat is, hiszen ez inkább az esti óráimat veszi igénybe. Amikor felmerül egy-egy feladat vagy probléma a körzetben, akkor annak vagyok a híve, hogy minél hamarabb, és ott a helyszínen keressük meg a megoldást. Éppen ezért sokszor látnak a körzetemben, illetve azt is tudják, hogy rugalmas vagyok. A legtöbben ismerik a mobilszámomat vagy az e-mail címemet, és ami jól esik, hogy meg is keresnek a kisebb-nagyobb megoldandó feladatokkal. Én ezt tartom hatékony munkavégzésnek, ezért sincs külön fogadóórám.

Családi hagyományokat folytatva ezek mellett mezőgazdasággal is foglalkozom, mindamellett hogy a családnak, a feleségemnek és a kislányunknak központi szerepe van az életemben.

Talán ebből fakad, hogy az intézményi és városi programoknál, rendezvényeknél kiemelt figyelmet fordítok a gyermeknevelési intézményeinkkel való kapcsolattartásra és az olyan programokra, melyek a családokat és a gyermekeket szólítják meg. Véleményem szerint ez ugyanúgy az ember értékrendjével függ össze, mint a döntéseink legjava.

Milyen változások történtek választókörzetedben az elmúlt választási ciklusban?

Amikor az idén márciusi lakossági fórumra készítettük elő a prezentációmat, mi magunk is meglepődtünk Domonyi László polgármesterrel, hogy így összefoglalva milyen sok fejlesztés történt városunk ezen részén az elmúlt 4-5 évben, hiszen amikor egy-egy új építkezés, közösségi tér vagy intézmény felújítás, járda- vagy út építése történik, akkor legtöbbször csak az aktuális eseményre koncentrálunk, és hajlamosak vagyunk elfelejteni az előző eredményeinket.

Választókörzetemben, ami tulajdonképpen városunk szíve, értelemszerűen itt történik a legtöbb fejlesztés, ahogy vélhetően a legtöbb gond is ebben a körzetben adódik.

Nagyrendezvényeink, a parkolás helyzete, az intézményeinkkel összefüggő megoldandó feladatok mind itt összpontosulnak. Ezzel együtt nagyon élvezzük, hogy van egy gyönyörű főterünk, van egy Petőfi sétányunk és egy Luther sétányunk, vannak ligeteink és közösségi tereink. Büszke vagyok az éves faültetési programokra, amelyik mind az egészséges és virágos városképet szolgálják. Rendbe tettük a Szarvas és a Posta közötti területet is, ahogyan az I. világháborús Szomorú Katona emlékművünket és annak környezetét a Gimnázium mellett is felújítottuk. A játszótereinket sikerült felújítani vagy újakat építeni, és a Luther tér mögötti részt is rendeztük, ahol egy ligetes bokros rózsakertes zöldterületet alakítottunk ki amellett, hogy a közvilágítást és a járdákat is megújítottuk.

Elkészült a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletünk, melyet én egy fontos és hiánypótló rendelkezésnek tartok. Meggyőződésem, hogy olyan világot élünk, amikor írásba kell foglalni mindezeket. Sokan társasházakban élnek a körzetemben, ezért nálunk egy ilyen írásos dokumentumnak még nagyobb szerepe van.

Itt a folyamatos konzultációnak, a szabályokhoz való mielőbbi illeszkedés elősegítésének vagyok a híve.

A lakossági fórumon amellett, hogy bemutattam az elmúlt 5 év fejlesztéseit, természetesen az előttünk álló feladatokról is beszéltem. Látjuk, hogy a városközpontban kevés a játszótér, kevés a gyermekeknek és a szüleiknek rendelkezésre álló eszköz. Ebben rövid időn belül előre tudunk lépni, hiszen már bekértük az ajánlatokat az új játszótéri eszközökre, most a helyszínek kiválasztása és az infrastruktúra kialakítása zajlik. Ha a képviselőtestület is rábólint a fejlesztésre, ismét valami szépet és remélhetően maradandót tudunk alkotni.

Azt látjuk, hogy folyamatosan fel kell újítani a járdáinkat, mert vagy az építkezések rongálják meg, vagy a fák gyökerei nyomják fel azokat. Jogos a kérés a lakosok részéről, hiszen ezek valóban forgalmas szakaszok. Akik házai előtt még nem sikerült mindezt megvalósítanunk, azokban lehet némi hiányérzet, de bízunk benne, hogy oda is eljutunk, és hamarosan sikerül felújítani ezeket a szakaszokat is. Amellett, hogy az infrastruktúrát fejlesztjük, a közösségi tér az, mely rendezvényeink helyszínéül is szolgál. Én kiemeltem mint követendő példa a tojásfadíszítést, mint kezdeményezést, hiszen a Kiskőrös 300 emlékévnek ez egy emblematikus civil akciója.

Ilyen kisvárosnak mint Kiskőrös szüksége van hasonló kezdeményezésekre, de lehet ez egy főző fesztivál, szemétszedési akció, egy közös bringatúra vagy színházi előadássorozat is. Intézményeink és civil szervezeteink is nagyon aktívak. Úgy gondolom, hogy járási központként feladatunk és felelősségünk is, hogy példát mutassunk, illetve lehetőséget teremtsünk, hogy ezeken a programokon részt tudjanak venni akár a helyiek, akár a környező településeken élők.

Érezzük, hogy itt Kiskőrösön mindig valami csodát művelnek a helyi lakosok és közösségek, akár civil szervezeti formában, akár a helyi vállalkozók a saját cégjeikben. Nekünk is ez a teljesítmény adja a fejlesztéseink alapját.

Milyen kérdések és hozzászólások érkeztek a lakosok részéről a lakossági fórumon?

Felmerült a téma több hozzászólásban is, ezért emelem ki, hogy a polgárőrségnek kiemelt szerepe van városunkban. Azzal együtt, hogy a rendőrséget dicséret illeti, hiszen a statisztikák is azt mutatják, hogy csökkent a bűnesetek száma, nő a felderítettség és mindig van rendőri jelenlét, fontos a helyi emberek közbiztonságot javító szerepvállalása. Felmerültek még a parkolást érintő gondok, melyre épp a helyi rendeletünk adhat megoldást. Természetesen nem a büntetés a cél, hanem hogy felhívjuk a szabálytalankodók figyelmét, és hogy az autósok a kijelölt helyeken parkoljanak. Kiskőrösön nem tervezzük a parkolási díj bevezetését, ez viszont azt a feladatot rója ránk, hogy a parkolás helyzetét mindig külön is figyelemmel kell kísérnünk.

Kérdés hangzott el még a 35 év alattiak lakhatási támogatásával kapcsolatban. Ehhez a Petőfi út 3. szám alatti régi tanári lakásokat újítjuk fel, ezzel már jól állunk. Ezeket csak 35 év alatti, Kiskőrösön dolgozó szakemberek kaphatják meg, önkormányzati bérlakás céljából, melyre látjuk, hogy nagy az igény.

Az Árpád-Liget Park elnevezésű projektet is bemutattam a fórumon, a jó hír az, hogy ott is fogunk parkolókat, játszóteret és különböző infrastrukturális fejlesztéseket is megvalósítani, számításaink szerint ezzel a fejlesztéssel közel 450 ember életszínvonalát tudjuk majd javítani. Ez nagyságrendileg 100 millió forintos beruházás, mellyel ott is létre tud jönni az új fás ligetes terek mellett közel 60 új parkolóhely. Úgy látjuk, hogy az iskola, óvoda és a bolt környékén élő társasházak lakosainak szüksége van ezekre a plusz parkolóhelyekre.

Szintén szóba került az Ültess Fát Mozgalom Egyesület kezdeményezése, amikor rózsaültetés történt a főút mentén. A közösen kiültettet 1800 rózsatőből kb. 600 db-ot egyszerűen elloptak, ezt elfogadhatatlannak tartjuk. De sajnos ezek is a mindennapjaink része, erre is fel kell készülnie egy képviselőnek egy-egy projekt tervezésekor. Beszéltünk a Kossuth utcában a kukák helyzetéről, mert azt látjuk, hogy azokon az útvonalakon, ahol sokan sétálnak, jellemzően fiatalok, ott nagyon megszaporodtak a szemetelések. Bízunk abban, hogy ha ezen az útvonalon kihelyezünk kukákat, akkor valahogy ösztönözni tudjuk őket a szemetelés mellőzésére.

Ezúton is szeretném megköszönni közmunkásainknak, hogy városközpontunkat ilyen szépen folyamatosan tisztán tartják.

Beszéltünk még a városközpontban végig húzódó ún. „Petőfi vonalról” is, ami eredetileg fából készült. Azóta látjuk, hogy ezt rövid időn belül ki kell cserélnünk kőburkolatokra. A lakók ismételten jelezték, hogy mind a Martini, mind az Árpád utcában nagyon gyorsan mennek az autósok. Az Árpád úton volt nemrég két olyan baleset is, ami a gyorshajtásból eredt. Megoldás lehet, hogy kitesszük a 30-as sebességkorlátozó táblát, de attól félünk, hogy ezt sem fogják betartani. Ehelyett nagy valószínűséggel az Árpád úton létesítünk két emelt gyalogátkelőhelyet, mint amilyen a Szent István utca elején is van.

A tavalyi fórumon hangzott el a kérés, és mostanra sikerült is megvalósítanunk, hogy az Okolicsányi utcában egy új járdát építettünk egészen az általános iskoláig, emellett az iskola mögött egy nagy parkolót is kialakítottunk. Terveink szerint a Szarvas utca teljes hiányzó útpadka részét le fogjuk burkolni, és ott is parkolóhelyeket fogunk kialakítani, mert tapasztaljuk, hogy a városközpontban nincs az a parkolóhely mennyiség, ami elég lenne. Szintén a közbiztonság fejlesztése és az állagmegóvás érdekében a Város Kemencéje körüli részt bekameráztuk, reméljük, hogy ez visszatartó erővel bír majd.

Mint komplex városfejlesztési javaslat hangzott el az, hogy a turizmust kellene még erősíteni városunkban.

Ez mindig egy fontos kérdés volt számunkra. Mind a János Vitéz Látogatóközpont megépítése, a Petőfi szülőház és Emlékmúzeum felújítása, bővítése, a Petőfi-kultusz megőrzése és megerősítése, de ugyanígy a fürdő folyamatos karbantartása és fejlesztése, az új termálkút fúrása, a kemping fejlesztés, vagy a helyi fesztiválok és a városi nagyrendezvények megszervezése mind-mind a turizmust erősítik. Szerencsére sok vállalkozó gondolja úgy, hogy érdemes helyben fejleszteni.

A folytatásról is kérdeztek a fórum résztvevői, azaz hogy Domonyi László polgármesterrel tervezzük-e a további munkát. Elmondtuk, hogy igen, és hogy számítunk a támogatásukra októberben a választásokon is. Úgy gondolom, hogy egy olyan összetartó képviselő-testület van most itt Kiskőrösön, akik valóban egy jól meghatározott irányban tudják vezetni a várost, közösen a civilekkel és a vállalkozókkal.

Én személy szerint örülök annak, hogy a direkt politikai csatározás nem jelenik meg nálunk a mindennapokban, hiszen nekünk itt helyben összefogva kell dolgoznunk. Örülök annak is, hogy 5 évig ezen gondolat mentén tudtam a környezetemben munkálkodni, dolgozni.

Úgy gondolom, hogy az eredmények magukért beszélnek. Vannak még tervek, vannak feladataink, de hiszem, hogy aki most végignéz Kiskőrös belvárosán, az azt gondolja és látja, hogy itt rendben mennek a dolgok.

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi 

MEGOSZTÁS